Promóciók
„Én is a 40-es éveimben szültem, mint Hilary Swank és elegem van abból, hogy bírálják az ilyen kismamákat!”

40 fölött szülni tényleg bűn? Egy anyuka írta meg, mit tapasztalt a terhessége során és szülése után.
„Szívből gratulálok Hilary Swank színésznőnek, aki 2023. április 9-én adott életet ikerbabáinak. Ugyanakkor, ha van abban valami, amit tapasztaltam a szülésemkor, őt is biztosan rengeteg ítélkezés vette körül. Csak azért mondom ezt, mert ha esetleg még nem hallottad, Hilary Swank 48 évesen szülte a babákat és ez volt az első terhessége” – kezdte a Melissa Willets vallomását.
Kismamák, akik 40 fölött szültek – Miért van ennyi előítélet?
„Engem is ért ítélkezés. Én is szültem egy babát a 40-es éveimben, egészen pontosan néhány héttel a 42. születésnapom előtt, és csupa negatív megjegyzést kaptam olyan dühös emberektől, akik nem hitték el, hogy ennyi idősen, ilyen öregen még szülhetek, van jogom anyának lenni, babát vállalni. Egy ismerős kérdezte a szülés után a koromat megtudva, hogy milyen volt? Én arra gondoltam: mi milyen volt? Olyan, mint másnak, egy fájdalmas szülés. Egy másik kedves ismerős megjegyezte, hogy akkor megy majd a gyerekem fősulira, amikor a 60-as éveimet taposom. Magamban arra gondoltam, milyen nagyszerű matematikai érzékkel rendelkezik… Ezek a megjegyzések akkor sem fogytak el, amikor már megszületett a pici.
Amikor pedig terhes voltam, állandóan azt hallgattam, milyen hatalmas egészségügyi kockázatnak teszem ki magam és a gyereket is ezzel az érett terhességgel. Ja, és nem csak az orvos hangoztatta ezt!
Persze azt fontosnak tartom kiemelni, hogy valóban vannak ilyen kockázatok, ha idősebb kismama az ember. A terhességnek eleve vannak kockázatai minden életkorban. És igen, 35 fölött néhánynak az esélye megnő. Azt is tudom, hogy sokan az én koromban csak orvosi beavatkozások által képesek teherbe esni, de azt nagyon sértőnek találtam, amikor engem erről kérdeztek. Magánügy. Nem azt mondom, hogy nem nagy ügy szülővé válni 40 felett, de na…
Amit szeretnék elmondani az az, hogy a társadalom mennyire elképesztően rosszul reagál az ilyen 40-es kismamákra, anyukákra. Ráadásul mindezt egy olyan korban, amikor azt ünnepeljük, egy nő bármire képes, mindegy hány éves. Nincs ebben némi ellentmondás Ünnepeljük, ha valaki 40 felett Oscar-díjat kap, sportversenyt nyer, szexin öltözik, szexuálisan aktív, sikeres a munkájában. Annak miért nem lehet örülni, ha anyává válik? Miért gondolják olyan sokan, hogy csak egy bizonyos életkorban szabad szülni?
Végezetül csak annyit tennék hozzá, egyszerűen csak azt szeretném, ha a világ annak látna, ami vagyok: egy kisgyermekes anyuka. Igen, 40 felett szültem a gyermekem, de szerintem nem ez a legfontosabb velem kapcsolatban” – írta.
10 frizura, ami teljesen elrontja a megjelenésed - olcsó és igénytelen hatást keltenek!
Bizony a klasszikusnak mondható frizurák között is akadnak olyanok, amik képesek egy másik, nem tervezett irányba elbillenteni az összképet.
Ben Affleck és Jennifer Lopez öt gyereket nevelnek együtt: így tud békésen működni mozaikcsaládjuk!
A legidősebb 17 éves, a legkisebb 11, három lány és két fiú. Ezek az arányok Jennifer Lopez és Ben Affleck családjában.
Valóra vált álmok! Avagy a sztárvilág 13 legszebb és legdrágább menyasszonyi ruhája
Ha valaki hát a sztárok bizony szeretik a lehető leglátványosabb formában megadni a módját annak a bizonyos nagy napnak, és ez alól a esküvői ruha sem kivétel.
„Ha ránézek a testemre, már nem csak a hibáimat látom” - interjú Szilágyi Szilvivel
A hónap témája: body positivity. Példaértékű hazai sztárok, akik bátran vállalják, hogy elfogadják, és szeretik a testüket! Elsőként ismerd meg Szilágyi Szilvi történetét!
#afilmamimeghatároz: Ez az a film, amit Erős Antónia már legalább százszor látott, mégsem tudja elkapcsolni, ha megy a TV-ben
A film, ami meghatároz cikksorozatunk első részében Erős Antónia mesélt nekünk meghatározó filmélményéről!
„Fontos, hogy az ember megtalálja, miként tud kikapcsolni” - interjú Olasz Renátóval
Az Aranyélet című sorozattal országos ismeretséget szerző Olasz Renátó 2023 márciusában átvehette a legjobb színésznek járó elismerést a Televíziós Újságírók Díja gálaestjén A Király miniszériában nyújtott alakításáért. Mi pedig kifaggattuk őt arról, mire készül a jövőben.