Promóciók
3 kosztüm, ami már nem lesz divatos 2022 őszén - mutatjuk, mik jönnek helyettük!

Az őszi számításainkba már több kosztüm is belefér.
Sok-sok szezonnal ezelőtt többen még kétkedve fogadták az iroda falai közül kiemelt kosztümöket, melyeknek aztán kitartó szorgalommal és aktív jelenléttel sikerült eljutniuk oda, hogy ma már nem telhet el egy évszak sem nélkülük.
Nagy valószínűséggel már te is kipróbáltad magadon ezt a klasszikus alapokra építő, ám sok esetben kellő izgalmat rejtő divathullámot, ami pont annyira képes feltalálni magát egy kicsit sportosabb körítésben, mint egy nőiesen elegáns összképben. Ezért gondoltuk úgy, hogy ebben a témakörben is megéri kicsit haladni a trendekkel, így már mutatjuk is, hogy mely kosztümök kapnak egy kicsivel több reflektorfényt az előttünk álló hónapokban.
Kattints tovább és mutatjuk is, hogy mely 3 kosztüm kerül előtérbe idén ősszel, és melyik 3 az, amit most érdemes egy picit félretenni!
És ha már az őszi trendeknél tartunk, ezt láttad már?
Klasszikus és egyszerű! Leonardo DiCaprio exe erre a filléres alapdarabra esküszik
Camila Morrone stílustippjét ráadásul pár pillanat alatt lemásolhatod!
Ez lesz a 2023-as nyár egyik legmegosztóbb trendje: visszatér nagyanyáink kedvenc cipője!
A 2023-as cipőválasztékot nézegetve szinte biztos, hogy neked is szemet szúrt már ez a darab!
5 ruhafazon, ami már nem lesz divatos 2023 nyarán - mutatjuk, mik jönnek helyettük!
A ruhatrendek háza táján pont annyi változás áll be, amihez mi is szinte észrevétlenül tudunk alkalmazkodni a következő hónapokban.
„A 60-as éveimben járok, és minden tőlem telhető módon küzdök az öregedés ellen” - Kim Cattrall először beszél őszintén a szépészeti beavatkozásairól
Még mindig alig bírunk magunkhoz térni a hírtől, hogy Kim Cattrall is szerepel az And Just Like That 2. évadában…
Nem édeklik a beszólások! David Beckham elmagyarázza, hogy miért tartja normálisan, hogy szájon csókolja 11 éves lányát
Az egykori sztárfocista, David Beckham sok kritikát kapott, amiért Harpert csókolgatja.
5 foglalkozás, ami már 30 éves kor alatt is 1 millió forintot hozhat a kasszára havonta Magyarországon
Csábító lehet 1 millió forintot keresni havonta, máris mutatjuk, mihez kell érteni hozzá.