Promóciók
Amit A Bridgerton család nem mutatott meg! 12 tény a régens és viktoriánus korszak életéből, ami ma már elborzasztóan hangzik

Mesélünk pár olyan történelmi tényt, ami segít egy kicsit jobban megismerni a Bridgerton történetének világát.
Május 4-én mutatják be a Netflix platformján a Sarolta királyné – Egy Bridgerton-történet című sorozatot, ami után a pletykák szerint már nem sokat várni a rajongóknak arra, hogy végre premierközeli állapotba kerüljön A Bridgerton család régóta várt harmadik évada.
A streamingszolgáltató egyik legkedveltebb sorozata kétségtelenül A Bridgerton család, a készítők pedig mindent meg is tettek azért, hogy lenyűgöző kosztümök és díszletek között idézzék meg a régens Anglia világát, azt a világot, ami a széria epizódjaiban minden túlzás nélkül káprázatosan romantikusan fest, ám a valóságban ez a történelmi korszak messze nem volt ennyire vonzó és fenséges. És ugyanez igaz a régenst követő viktoriánus korszakra is. Ezekről a dolgokról persze nem szólnak a képkockákra alkotott percek, így most mi mesélünk pár történelmi érdekességet. Következzen tehát 12 történelmi tény, ami nemcsak a Bridgertonból, de szinte az összes viktoriánus korban játszódó alkotásból kimaradt!
A sorozat készítői a történelmi hűség kárára szívesen inspirálódnak egyébként napjaink trendjeiből. Íme 6 rejtett popkulturális utalás A Bridgerton családban, amit a legtöbben ki sem szúrtak!
10 frizura, ami teljesen elrontja a megjelenésed - olcsó és igénytelen hatást keltenek!
Bizony a klasszikusnak mondható frizurák között is akadnak olyanok, amik képesek egy másik, nem tervezett irányba elbillenteni az összképet.
Ben Affleck és Jennifer Lopez öt gyereket nevelnek együtt: így tud békésen működni mozaikcsaládjuk!
A legidősebb 17 éves, a legkisebb 11, három lány és két fiú. Ezek az arányok Jennifer Lopez és Ben Affleck családjában.
Valóra vált álmok! Avagy a sztárvilág 13 legszebb és legdrágább menyasszonyi ruhája
Ha valaki hát a sztárok bizony szeretik a lehető leglátványosabb formában megadni a módját annak a bizonyos nagy napnak, és ez alól a esküvői ruha sem kivétel.
„Ha ránézek a testemre, már nem csak a hibáimat látom” - interjú Szilágyi Szilvivel
A hónap témája: body positivity. Példaértékű hazai sztárok, akik bátran vállalják, hogy elfogadják, és szeretik a testüket! Elsőként ismerd meg Szilágyi Szilvi történetét!
#afilmamimeghatároz: Ez az a film, amit Erős Antónia már legalább százszor látott, mégsem tudja elkapcsolni, ha megy a TV-ben
A film, ami meghatároz cikksorozatunk első részében Erős Antónia mesélt nekünk meghatározó filmélményéről!
„Fontos, hogy az ember megtalálja, miként tud kikapcsolni” - interjú Olasz Renátóval
Az Aranyélet című sorozattal országos ismeretséget szerző Olasz Renátó 2023 márciusában átvehette a legjobb színésznek járó elismerést a Televíziós Újságírók Díja gálaestjén A Király miniszériában nyújtott alakításáért. Mi pedig kifaggattuk őt arról, mire készül a jövőben.