Hallottál már róla? Íme a nő, aki a filmvásznon átélt orgazmus feltalálója

Forrás: Getty
2019. november 10.
Szerző: InStyle

Az első színésznő, aki szuperközeliben mutatta meg arcát és annak minden rezzenését orgazmus közben, mindemellett két forgatás között megalkotta azt a technológiát, ami lehetővé tette a GPS, a Bluetooth és a WIFI kifejlesztését.

Ablaktörlő és melltartó, vezeték nélküli internet és filmvásznon átélt orgazmus, összegyűjtöttük azokat a nélkülözhetetlen újításokat, amelyeket nőknek, köztük az 1950-es évek egyik legcsillogóbb elméjű hollywoodi színésznőjének, Hedy Lamarnak köszönhetünk.

forrás: Getty
Eksztázis, 1933

Az első meztelen nő a filmvásznon

A magyar gyökerekkel rendelkező, de már Ausztriában született és nevelkedett színésznő nagy botrányt kavart első filmszerepével. Még húszéves sem volt, amikor 1933-ban eljátszotta Gustav Machatý Eksztázis (1933) című filmjének főszerepét, amelyben egy elhanyagolt, magányos fiatal feleséget alakított. Ez volt az első olyan nem pornográf film, amelyben női orgazmus volt látható.

forrás: Elektafilm
Az Eksztázist még az USA-ban is betiltották

Bécstől Hollywoodig

Se a nézők, se Lamarr akkori férje, Friedrich Mandl nem tudtak mit kezdeni a zavarba ejtő jelenettel, amelyben a legendás szépségű színésznő felvállalta és nyíltan megélte szexualitását. A gazdag fegyverkereskedő meg is próbálta felvásárolni az összes létező kópiát, majd egyszerűen megtiltotta feleségének a filmezést. A feltörekvő színésznő azonban nem sokáig tűrte férje bánásmódját, kalandos körülmények között, cselédlánynak öltözve szökött meg otthonukból.

Először Párizsba utazott, aztán Hollywoodba, ahol egyik napról a másikra ünnepelt filmcsillaggá vált. Többek között ő volt volt Walt Disney Hófehérkéjének modellje, Mel Brooks múzsája és a DC képregények Macskanőjének ihletője.

forrás: Getty

A gyönyörű színésznő azonban a csillogásnál többre vágyott

Amikor kitört a második világháború, úgy érezte, hogy a fényes karrier mit sem ér, mindenáron hozzá akart járulni a németek legyőzéséhez. Annak ellenére, hogy műszaki képzésben soha nem részesült, megalkotta az egyidejű frekvenciaváltás technológiáját, ami lehetővé tette később a GPS, a Bluetooth és a wifi kifejlesztését. Lamarr abban bízott, hogy erre a technológiára alapozva távirányításos torpedókat tudnak készíteni, amelyeket be lehet vetni a német tengeralattjárók ellen.

A haditengerészet fel is figyelt az újítására, de egészen a kubai rakétaválság idejéig nem tudta alkalmazni. Ezt követően aztán nem volt megállás. A színésznő találmánya olyan titkos katonai akciók kiindulópontját képezte, amelyeket a nyolcvanas évekig nem osztottak meg a civilekkel. Majd amikor közkinccsé tették, erre alapozódott a WIFI és a Bluetooth vezeték nélküli átviteli technológia is. Habár találmányát évtizedekig nem ismerték el, 2014-ben posztumusz beválasztották a Feltaláló Hírességek Csarnokába.

Nézd meg a galériánkat - 5 kép
TOP 5 okos újítás, amit nőtársainknak köszönhetünk