A táplálkozási szakértők egyetértenek: a zöldségfajta, amelynek fogyasztását azonnal abba kellene hagynod, ha a fogyás a célod

Forrás: Getty Images
2023. november 24.
Szerző: Nedjalkov Beáta

Máris megtudhatod, miért érdemes kerülni ezt a zöldségfélét!

A kiegyensúlyozott, teljes értékű táplálkozás egyik alapvető tézise a megfelelő mennyiségű friss, szezonális zöldség fogyasztása, ám mint azt tudjuk nem mindegy zöldség egyforma. Pontosabban, nem mindegy, hogy melyik zöldségből, mennyit eszünk, és a burgonya épp azok közé tartozik, amit a dietetikusok szerint csak mértékkel, vagy éppen egyáltalán nem javasolt rendszeresen az étrendünkbe illeszteni. Bizonyított ugyanis, hogy magas szénhidrát-, és keményítő tartalma mellett lassítja az anyagcserét, így a tartós és látványos fogyás egyik legnagyobb akadálya lehet, ha túl sokszor kerül a tányérra belőle.
Komplex szénhidrátként ugyanis elfogyasztását követően a vércukorszint hirtelen megemelkedését okozza, amire pedig fokozott inzulintermeléssel reagál a szervezet. Az emésztés lassulásával pedig zsírként kerül raktározásra, legfőképp épp azokon a testrészeken, ahol a legkevésbé szeretnél felesleges párnácskákat, úgy, mint a derék-, a csípő- és a has tájéka.

Lehet-e krumplit enni diéta alatt vagy sem?

Tehát a táplálkozási tanácsadók véleménye szerint a krumpli fogyasztását érdemes korlátozni, főleg akkor, ha épp diétázol. Különösen a feldolgozott, olajos, tartósítószeres formában kapható chipseket kell kerülni, de a gyorséttermi sült krumpli sem számít fogyókúrás köretnek.
Helyette válaszd például a sütőtököt, ami most épp aktuális, és fogyassz minél többet ebből a vitaminokban, és ásványi anyagokban is gazdag zöldségből, amit elkészíthetsz olaj nélkül, tepsiben sütve, de grillezve, vagy akár krémlevesként is isteni. Köretnek a burgonya helyett kérj rizst, bulgurt, quinoát, árpát, vagy különféle salátákat, és igyekezz minél színesebben és változatosan táplálkozni, ha pedig olyan helyzetbe kerülsz, hogy nem tudsz nemet mondani a krumplira, akkor az elfogyasztott adaggal legyél óvatos. Egy marék sült krumpli ugyanis közel 200 kalóriát tartalmaz, aminek egy diétában nem feltétlen van helye!

Nézd meg a galériánkat - 9 kép
Mi mindre jó a sütőtök? 9 tipp