Promóciók
Hihetetlen, de nem a Rocky és nem is a Rambo! A nézők szerint ez Sylvester Stallone legjobb filmje



Promóciók
Az amerikai sportmárka, a Gant bemutatja új férfi illatát - Lepd meg vele kedvesed!

Promóciók
A Holt-tengerből a fürdőszoba polcaira
Sylvester Stallone tehetségét bár sokan a mai napig megkérdőjelezik, és vannak, akik szerint mindegyik filmje nézhetetlen, azért a rajongók nagy része ezt másként gondolja.
Pár napja startolt el a Netflix oldalán a Sylvester Stallone életéről szóló, Sly nevet viselő dokumentumfilm, melyben a ma 77 éves színész kendőzetlen őszinteséggel mesél nemcsak zűrös és hányatott gyerekkoráról, de apjához fűződő bonyolult kapcsolatáról is, miközben nem fél bevallani azt sem, hogy az első hangos siker után karrierjének voltak mélyebb és felejthető állomásai, és bizony a hírnév nem volt mindig olyan édes és könnyű, mint ahogy azt sokan gondolták volna.
A gimnázium után sportösztöndíjjal egy ideig a svájci American College of Switzerland hallgatója volt, és itt szerette meg a színjátszást annyira, hogy visszatérve az Egyesült Államokba, a Miami Egyetemen folytatta tanulmányait dráma szakon. Végül azonban nem fejezte be az iskolát, és New Yorkba ment, hogy szerencsét próbáljon. 1970-től kezdve számos kisebb szerepet kapott különféle filmekben, de a nagy áttörés csak nem jött el. Így egy ponton úgy döntött, hogy saját kezébe veszi a sorsát, és elkezdett forgatókönyveken dolgozni, ekkor íródott meg a Rocky története is. 1975 környékén Irwin Winkler és Robert Chartoff producereknek megtetszett a sztori és hajlandóak lettek volna megvenni azt, ám Sylvester Stallone egy feltételhez kötötte az üzletet, mégpedig ahhoz, hogy csak akkor készülhet el a film ha ő játssza a főszerepet. A készítők hallani se akartak róla, egyre több pénzt ajánlottak a színésznek azért, hogy elálljon elszánt ötletétől, de nem jártak sikerrel, így végül rábólintottak a dologra, az 1976-ban bemutatott Rocky pedig a tíz Oscar-jelölésből hármat díjra is váltott, és ezzel egy életre megváltoztatta Stallone életét. Az azóta eltelt 47 évben számos alkotást forgatott a sztár, már csak az a kérdés, hogy melyiket tartják a nézők a legjobbnak mind közül?!
Kattints tovább és mutatjuk Sylvester Stallone top 15-ös szerepeinek a listáját a legrosszabbtól kezdve, egészen a legnépszerűbbnek értékeltig a Rotten Tomatoes-on!
Sylvester Stallone élete karrierje kezdetén lemondásokkal járt, ám nem ő az egyetlen, akinek nélkülöznie kellett a hírnév előtt és egy ideig hajléktalanként él!

Promóciók
Bioderma Atoderm: Egy évtizede tartó gondoskodás a száraz és ekcémás bőrnek

Életmód
A szakértők szerint ennyi pénzt kellett volna megtakarítanod 30 éves korodig: Neked összejött ez az összeg?

Szépség
8 ajándékötlet karácsonyra, amitől minden beauty rajongónak eláll a lélegzete

Promóciók
Az amerikai sportmárka, a Gant bemutatja új férfi illatát - Lepd meg vele kedvesed!

Promóciók
A Holt-tengerből a fürdőszoba polcaira
Nem minden a szájfeltöltés! 7 híres nő, aki vékony ajkakkal is meghódította a világot
Minden korszaknak megvan a maga szépségideálja, így természetesen a mostaninak is. Ez pedig nem más, mint a homokóra alkat, nagyobb fenék, dús mellek és vastag ajkak. Ezek a hírességek azonban kicsit sem dőltek be a tömeg nyomásának.
Nem, Noah Schnapp a cionizmus nem szexi! Zúdulnak a negatív kommentek a Stranger Things sztárjának videója miatt
A Stranger Things fiatal sztárja pár napja egy videót osztott meg Instagramon, amiben barátaival nevetgél egy étteremben, miközben „A cionizmus szexi” feliratú matricákkal pózolnak. Nem ő az egyetlen olyan LMBTQ+ sztár, aki büszkén támogatja Izrael jelenlegi katonai akcióját: sokan teszik ezt, azzal érvelve, hogy a palesztinok, a többi arab emberhez hasonlóan homofóbok és transzfóbok.
Meghökkentő jogszabályok a nagyvilágból, amin sokan csak nevetnek! Tilos például pirosat hordani nyilvánosan ebben az országban
A jogszabályok több okból is fontosak: általánosságban elmondható, hogy az általános normák felállítása miatt, másodsorban pedig az emberek cselekedeteinek szabályozása végett szükségesek.
A szakértők szerint ennyi pénzt kellett volna megtakarítanod 30 éves korodig: Neked összejött ez az összeg?
Azért ne ess kétségbe akkor sem, ha a bankszámlád egyenlege jóval alacsonyabb ennél, ugyanis néhány trükk betartásával még behozhatod a lemaradásodat!
1 perc stílus: 5 tél trendszín, amit már egy egyszerű kék farmerral is kipróbálhatsz
Ezeket a színeket vétek lenne kifelejteni a farmeros szettekből a téli szezonban!
3 téli csizma, ami már nem lesz divatos a következő hónapokban - mutatjuk, mik jönnek helyettük!
Lássuk, hogyan alakulnak a téli csizmatrendek 2023 telén!