Ha a fogyatékkal élők a világ legnagyobb kisebbsége, amely a világ népességének körülbelül 15% -át (több mint egymilliárd ember) alkotja, miért nem beszélünk erről többet? Lehetséges, hogy ableizmusról van szó és azért nem akarunk erről beszélni? Tabutéma?

Több mint 25 éve élek autoimmun betegséggel és nagyon sokszor tapasztaltam azt, hogy kényes kérdésekkel vagy kéretlen tanácsokkal láttak el emberek. Igaz, volt olyan is, aki ingerülten azt jelezte, hogy miért nem gyógyulok már meg, mert bizony a rheumatoid arthritis gyógyítható. Te is tapasztaltad, hogy amikor diétázol és társaságban egy étteremben megrendeled az ételedet hosszú percekig a beszélgetés témájává változol? Emlékszel az érzésekre, amiket átéltél?

Azt tapasztaltad esetleg, hogy amikor egy testi fogyatékkal lévő személlyel voltál egy helyiségben az első ösztönöd az volt, hogy bizonyára segítségre szorul? Arra emlékszel, milyen véleménnyel vagy a függő betegekről? Mit gondolsz azokról, akik drog, alkohol vagy egyéb függősségben élnek? Találkoztál azzal a helyzettel, amikor egy gyengénlátó elhaladt melletted az első ösztönöd az volt, hogy biztosan segítségre szorul és nem képes egyedül áthaladni az úttesten?

Beszéljünk az ableizmusról, mert fontos. Ez a cikk korántsem teljes körű, de remélem, hogy megalapozza a további tanulásod lehetőségét és az elmélkedésedet.

TL Lewis és Dustin Gibson a következőképpen határozzák meg az ableizmust: „Olyan rendszer, amely értéket ad az emberek testének és elméjének, a társadalom normálisan, intelligenciával, kiválósággal és termelékenységgel kapcsolatos, társadalmilag felépített elképzelésein alapulva. Ezek a felépített gondolatok mélyen gyökereznek a feketeségellenes, az eugenikus, a gyarmatosító és a kapitalizmusban. A szisztémás elnyomás ezen formája oda vezet, hogy az emberek és a társadalom meghatározza, ki értékes és érdemes az ember megjelenése és/vagy a kielégítő [újra] termelés, kitűnő és „viselkedés” képessége alapján. Nem kell fogyatékkal élnie ahhoz, hogy megtapasztalja az ableizmust. ”

Egyszerűen fogalmazva, az ableizmus egyszerre ártalmas és átható, és sajnos a kultúránkban normalizálódik. Ennek számos oka van, például a meggyőződés korlátozása arról, hogy mit jelent vagy nem jelent a fogyatékosság, hogy nem tanulhatunk (nem tanulunk) a fogyatékosságról, valamint a beszűkült hitrendszerek miatt, a fogyatékossággal élő emberek általános leértékelésé és korlátozása.

Az ableizmus sokféle formában jelentkezik, és sokféleképpen tapasztalható:

Intézményi ableizmus

Az intézményi ableizmus magában foglalja azokat a fizikai akadályokat, politikákat, törvényeket, rendeleteket és gyakorlatokat, amelyek kizárják a fogyatékossággal élő embereket a teljes részvétel és az esélyegyenlőség elől. Ez a hozzáférhetőség hiánya vagy az iskolákban és a munkahelyeken való elhelyezkedés hiánya, amikor az épületek nem hozzáférhetők (azaz nincs rámpa vagy lift, nincs tolmács), vagy az egészségügy rendszerén keresztül, például korlátozott vagy nincs semmilyen biztosítási fedezet a „már meglévő állapotokkal” lévők számára vagy olyan osztályozási politikákkal, amelyek lehetővé teszik az orvosok számára, hogy megtagadják az ellátást olyan tényezők alapján, mint a beteg kórtörténete és fogyatékosságai.

Az internalizált ableizmus

Az internalizált ableizmus egy olyan gyakorlat, ahol a fogyatékossággal élő emberek internalizálják a képzett kultúránk és társadalmunk diszkriminatív elképzeléseit és előítéleteit. Ez azt eredményezheti, hogy alacsonyabb vagy alacsonyabbrendű vagy olyan érzés, mintha fogyatékossága miatt nem lenne jogosult bizonyos dolgokra. Például azt gondolva, hogy csökkentenie kell a kapcsolati színvonalát, mert „ki akarna együtt lenni egy fogyatékkal élő emberrel?” Az internalizált képesség egyben azt is jelentheti, hogy nem kér megfelelő szállást, hogy ne zavarjon valakit vagy ne érezze magát tehernek. Kemény gondolatok és érzések vannak bennük, és ezért sok önkihívást és támogatást igényelhetnek.

Mikroagressziók

Végül pedig képesek vagyunk mikroagressziókra, amelyek közvetett, finom, esetleg akaratlan hátrányos megkülönböztetés az egyénekkel szemben fogyatékosságuk miatt. Ezek kijelentések, cselekvések, események vagy kizárások formájában jelentkeznek. Az ableista mikroagressziók meglehetősen gyakran fordulnak elő, akárcsak a megkülönböztetés számos más formájával járó mikroagressziók. Valójában Te is bűnös lehetsz a mikroagressziókban való részvételért!

Megkérdezted már fogyatékossággal élő embertől, hogy kipróbálta-e X-et? Vagy talán még akkor is, ha imádkozhatnál értük? Talán olyasmit mondtál, hogy "hú, ezt nem tudtam megtenni", vagy "nem nézel ki és nem cselekszel fogyatékkal élőként", sőt gratuláltál egy fogyatékossággal élő embernek valamiért, amiért nem érdemes gratulálni (azaz sikerült felöltözni, kiment vacsorázni, stb.).

Az ableista mikroagressziók folyamatosan előfordulnak, és rendkívül károsak lehetnek. Fontos elgondolkodni mielőtt megszólalunk, de még fontosabb elgondolkodni azon, hogy miért mondjuk valójában azt, amit mondunk, miért gondoljuk magunkat többnek a másik embernél.

Hogyan kell kezelni az ableizmust?

A megkülönböztetés bármilyen formájának felszámolásához kritikus elem a megélt tapasztalatokkal rendelkező személyek bemutatása és kiemelése. Ugyanez vonatkozik az ableizmusra, ahol hangsúlyt kell fektetni a fogyatékossággal élő emberek hangjának, tapasztalatainak és ötleteinek megerősítésére és megosztására.

Mit tudsz tenni, ha már elrontottad? Hogyan tudsz változni?

• Légy empatikus, őszinte és nyitott – hangolódj, kapcsolódj a másik emberhez őszinte érdeklődéssel. Amennyiben azt érzékeled, hogy nem vagy erre képes, jobb, ha csendben maradsz.
• Naplózhatod a gondolataidat – nézz befelé, vizsgáld meg, mit és miért cselekszel, mondasz és írd le magadnak. Figyeld a fejlődésedet, ünnepeld meg.
• Feltételezd kérlek, hogy a fogyatékossággal élő képes ellátni magát, képes gondolkodni és ha szüksége lesz, tud segítséget kérni.
• Ismerd el a fogyatékossággal élő embereket mint teljes értékkel rendelkező emberek. Nem kevesebbek nálad. Gondolj arra, hogy nagyon sok esetben többek lehetnek Nálad.
• Kérlek, kerüld el az egészségről és a fogyatékosságról szóló témákat. Ne adj kéretlen tanácsokat. Ne okoskodj.
• Osszál meg a fogyatékosok sikereiről vagy az ableizmusról cikkeket, és járj pár napig gondolatban a fogyatékossággal élők cipőjében. Nézd meg, milyen érzéseket fedezel ott fel.
• Emlékezz vissza, hogy milyen érzés volt számodra az, amikor kevesebbnek érezted magad valaki vagy valami miatt. Segíts minél több módon megállítani ezt az érzést, az ítélkezést, a megkülönböztetést, az ableizmust.
• Légy jobb az átlagnál, légy más, légy empatikus és tanulj bátran a hibáidból.

A témáról szerkesztőnk, Hartinger Emese is beszélgetett S. Tóth Mártával, itt lehet visszanézni a beszélgetést: