Katie Holmes stíluspróbálkozásai az utóbbi években sem hagytak minket cserben, így hát nem meglepő, hogy 2024-ben is hozza a tőle várt formát, és a maga elegáns, de visszafogott módján csepegteti is nekünk az aranyat érő trendtippeket.
Természetesen ebben nagy szerepet játszanak a trendek is, amik közül minden évszakban összeáll egy olyan erősebb csokor, melyek minden túlzás nélkül kikerülhetetlennek számítanak. Így hát nem meglepő, hogy Katie Holmes már egy ideje meglátta a fantáziát eme lábbeliben, ami egyébként már jó pár szezonnal ezelőtt elkezdett minket is meggyőzni arról, hogy amellett, hogy kényelmes, viszonylag gyorsan képes követni a változásokat, ebből kifolyólag pedig annyira aktuális, hogy ahogy az a trend nagykönyvében meg van írva. A 45 éves színésznőt nemrég New Yorkban csípték el, amint éppen egy előadásra igyekezett, és bár szegecsekkel ékesített Chloé farmer trench coatja is megéri a figyelmet, mi most inkább a Miu Miu műhelyében életre keltett Mary Jane cipőjére helyeznénk a hangsúlyt.
Nem ő az egyetlen, akinek megtetszett ez a tavaszias darab, ugyanis a sztárok, sőt az influencerek körében már jó ideje nagy slágernek számít ez a pántokkal feldobott, lapos cipellő. Neked is bejön?
Katie Holmes után szabadon mutatjuk, hogy hol szerezhetsz be hasonló darabokat!
InStyle TIPP: Jenny Fairy balerina, fekete
InStyle TIPP: answear.LAB balerina, fekete
InStyle TIPP: Jenny Fairy balerina, fekete
Még több tavaszi cipőtrend érdekel? Akkor ezt se hagyd ki!
7 cipőtrend, amire a 2024-es tavaszi-nyári szezonban nagyobb figyelem irányul majd