Te kiszúrtad? A Google annyira izgatott a Barbie filmtől, hogy egy izgalmas meglepetést rejtett el a rajongóknak

Forrás: InterCom
2023. július 18.
Szerző: Ujvári Viki

A Barbie film úgy látszik, hogy még a világ legnagyobb internetes keresőrendszerét is lázba hozza.

Itthon július 20-án mutatják be a Greta Gerwig által rendezett, Margot Robbie és Ryan Gosling főszereplésével készült Barbie filmet, amit ezúttal a Google sem tudott meglepetés nélkül hagyni.
Az elkészült alkotás körül már eddig is nagy volt a felhajtás, a rajongók egy része szerint ugyanis a Ken szerepében tündöklő Ryan Gosling már „őskövület”, ahhoz, hogy eljátsszon egy olyan „tökéletes” pasit, mint a Mattel által megálmodott játékbaba, a kommenteket persze a színész sem hagyta frappáns válasz nélkül. A kritikusok bár már látták az alkotást, de a titoktartás még köti őket, így a nézők sem tudják, hogy mire számítsanak, de az szinte már biztos, hogy az egyik legmegosztóbb filmjei között a Barbie is helyet foglal majd. Akárhogy is lesz, ez a fantasy vígjáték szinte biztos, hogy hosszú hónapokig a figyelem középpontjában marad. És míg a divatmárkák különféle rózsaszín darabokkal próbálnak tisztelegni a láz előtt, addig a Google azzal, hogy csillogó rózsaszínre változtatta a felületét. Egészen pontosan akkor borul ebbe az színbe a megszokott fehér háttér, ha a lelkes felhasználok a film neve mellett a rendezőre, Greta Gerwigre, illetve a két főszereplőre, Margot Robbie-ra és Ryan Goslingra keresnek rá. Nem hiszed? Íme!

forrás: Google
Kattints a képre a rózsaszín csillogásért!

Greta Gerwig teljes pinkbe álmodott oldalát itt, Margot Robbie oldalát itt, Ryan Gosling oldalát pedig ide kattintva nézheted meg.

Most pedig nézd meg, hogy Margot Robbie milyen stílusos szetteket viselt a Barbie-turnén!

Nézd meg a galériánkat - 10 kép
Margot Robbie ellenállhatatlan szettjei a Barbie-turnéról: pontoztunk őket!