Galéria
Forrás: Több mint klasszikus, mégsem tud unalmas lenni. Egyszerűen mindennel működik és ezt a színésznő is nagyon jól tudja, talán pont ezért is tartozik gardróbja alapötletei közé ez a divathúzás a '90-es évek óta.
Forrás: Szintúgy jó ideje Julia egyik nagy favoritja ez ism és azt gondoljuk, hogy túl sok magyarázatot nem igényel a dolog.
Forrás:

Amikor új életet lehelnek az ilyen klasszikus stíluselemekben, akkor sosem szabad figyelmen kívül hagyni a kiegészítőket sem. A korábban már említett kosztümök mellé előszeretettel választja ezt a különleges magas sarkú darabot, ami amellett, hogy jól kombinálható, azért a maga módján látványos is. 


Forrás: Az utóbbi időszakban voltak események, ahol még a vörös szőnyegre is egy ilye kabátban libbent be. És hát ezen hosszított fazonok sikerét elnézve, bátran mondhatjuk azt, hogy az egyik legjobb befektetés ez a meleg és stílusos darab.
Forrás: A bőrhatású nadrágokat sokszor tették már át a ciki halmazba, de a színésznőt ezek a szabályok nem nagyon érdeklik, és pár éve pont olyan lelkesen kapta fel ezt a darabot, mint most év elején. Nézd csak!
Forrás: Julia Roberts az esetek nagy részében a rózsaszín mellett teszi le a voksát, ha valami szembűvölő árnyalatra vágyna. Ezzel is bizonyítva, hogy 50 felett sem kell unalmasan öltözködni!
Forrás: Főleg ilyen visszafogott, egyszerű formában! Semmi tolakodás, semmi feltűnés, csak a jól megszokott letisztult harmónia és az a bizonyos arány!
Forrás: Van, hogy a kockák van, hogy a csíkok kerülnek nála előtérbe, de az biztos, hogy bármelyiket is választja a hatás nem marad el!
Forrás: Hosszú évek óta szeret egy-két tényleg látványos darabot belecsempészni a megjelenésébe, és olyan tökéletes arányokkal dolgozik, hogy minden esetben működik a dolog.

9 stíluslecke, amit érdemes ellesni Julia Roberts-től

Ezúttal Julia Roberts stílusválasztásai között néztünk körbe!