Evita 1919. május 7-én született Argentínában egy gazdag, családos földbirtokos és egyik alkalmazottjának törvénytelen ötödik gyermekeként. 15 évesen Buenos Airesba ment, hogy valóra váltsa színésznői álmait. 25 évesen, 1944-ben ismerkedett meg az özvegy Juan Perónnal, amit 1945 októberében egy titkos házasság követett. Juan 1946-ban Argentína elnöke lett, neje pedig mindenben támogatta őt, még akkor se nagyon akart a kórházban maradni, amikor 1951-ben méhnyakrákot diagnosztizáltak nála, ami végül 1952-ben sajnos a halálát is okozta. Bebalzsamozott, üvegkoporsóba helyezett testét férje otthon tartotta, egészen az 1955-ös bukásáig, amikor is megdöntötték kormányát és a lázadók magukkal vitték és 1957-ben Milánóban temették el. 1971-ben végül exhumálták a sírt és visszakerült Juanhoz, aki ekkor már ismét Argentína elnöke volt. És bár a férfi újraházasodott, új nejét nem zavarta Evita "jelenléte". Bármilyen furcsán is hangzik egy ideig az étkezőasztalon tárolták az elhunyt asszony nyitott koporsóját, egészen addig, amíg a ház felső szintjén meg nem épült egy szentély neki. Addig pedig az új feleség mindennap örömmel fésülte meg az elhunyt Evita haját.
6 cseppet sem hétköznapi szerelmi történet
Szakítani sokféleképpen lehet, de a boldog emlékek tényén ez úgy tűnik, hogy mit sem változtat.A koleszterin csökkentése természetes módszerekkel: 4 tipp a jobb egészségért
A magas koleszterinszint komoly egészségügyi kockázatokkal járhat, de jó hírünk van: természetes módszerekkel csökkenthetjük. Az egészségünk megőrzése és védelme érdekében fontos tudni, hogy a koleszterin csökkentése nem feltétlenül jelenti a drasztikus életmódváltást vagy a gyógyszerek szedését. Ebben a cikkben olyan egyszerű tippeket osztunk meg veled, amelyekkel egyszerűen csökkentheted a koleszterinszintedet.
Ha ezt használod, akkor úgy lehet napbarnított arcbőröd, hogy közben nem kell félned a korai ráncoktól - íme a 7 legjobb önbarnító szérum!
Íme a legújabb szépségtrend: összegyűjtöttük a 10 legjobb önbarnító terméket! Ezekkel úgy élvezhetjük a napbarnított arcbőrt, hogy közben nem tesszük ki káros hatásoknak.
6 rákellenes tavaszi zöldség: most van szezonjuk!
Már nem sokáig élvezhetjük a tavasz szépségeit, így érdemes még most jó sokat fogyasztani az idényzöldségekből. Az alábbiakban olyan tavaszi zöldségeket hoztunk, melyek nemcsak ízletesek és kiváló fogyókúrás alapanyagok, de bizony még rákellenesek is. Mutatjuk is, melyek ezek.
Vonzd be a szerencsét otthonodba! 18 szerencsehozó növény, ami boldogságot és nem kevés mázlit hoz mindennapjaidba!
Szeretnéd bevonzani a boldogságot otthonodba? Akkor varázsold be a szerencsét a házadba a szerencsehozó növények segítségével! Ezek a növények nemcsak szépek és a lakás ékei, de szerencsét és boldogságot is hoznak az életedbe. Megmutatjuk, melyek ezek a különleges növények.
Meryl Streep 35 év után először lépett a cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegére, ez a színész mégis ellopta előle a figyelmet - fotók
Az idén Oscar-díjat nyert film sztárja azonnal magával ragadta mindenki figyelmét, mikor a vörös szőnyegre lépett. Meryl Stripp pedig a háttérbe szorult Arany Pálma díjával!