Egy Melitopolban rekedt anya megrázó beszámolója: „Nem félek attól, hogy egyszer a megszállók eljönnek értem. Már felkészültem rá, hogy mit fogok mondani nekik”

Hanna végre írt nekem, hogy hívhatom őt Messengeren. Azt megelőzően csak egy szomszédos faluban élő barátján keresztül jutottam hírekhez vele kapcsolatban. Három-négy naponta írt egy rövid üzenetet Facebookon, hogy Hanna és a gyermeke életben van, és biztonságban vannak. A beszélgetésem Hannával tíz percig sem tartott. Ez alatt az idő alatt sokat mesélt arról, hogy milyen most az élet Melitopolban, egy városban Dél-Ukrajnában, amit jelenleg az oroszok tartanak megszállás alatt, és amit március 26. után szinte teljesen elszigeteltek Ukrajna többi részétől. Hanna azt kérte, hogy mindenképp adjam át üzenetét a világnak: „Mentsétek meg Melitopolt!”.

Az orosz invázió előtt Hanna állampolgári ismereteket, környezettant, német nyelvet és kultúrát tanított a Melitopoli Mezőgazdasági Líceumban. Jövőbeni traktorosokkal, gépszerelőkkel és gépjárművezetőkkel dolgozott együtt – lényegében olyan fiatalokkal, akiknek az lett volna a feladata, hogy két kezük munkájával járuljanak hozzá Ukrajna boldogulásához. Azt tanította diákjainak, hogy akkor is, ha autókat javítanak, vagy a földeken dolgozva keresik meg a napi betevőjüket, fontos, hogy lássák a teljes képet, és tisztában legyenek a saját szerepükkel, azzal, hogy ők mit tesznek hozzá Ukrajna fényesebb jövőjéhez. Hanna hisz abban, hogy még a legkisebb emberek is nagy változásokat érhetnek el, ha megvan hozzá a lelki erejük, és ha tisztában vannak azzal, hogy mi a tét. Jelenleg épp tetteivel próbálja bizonyítani állításait. Most jöjjenek tehát Hanna gondolatai Ukrajnából.

„Mégis minek erőlködjünk? Melitopol már Oroszország!”

A megszállók letartóztatják azokat az iskolaigazgatókat, akik visszautasítják, hogy felvegyék a munkát. (Melitopol polgármestere, Ivan Fjodorov szerint a megszállók arra kényszerítik a tanárokat, hogy minél előbb újrakezdjék az oktatást, egy „furcsa tanmenet” alapján, oroszul – a szerk.) Azok a pedagógusok, akiket nem hagyott el a józan eszük, megértik, hogy ők Ukrajnában élnek, és ha ilyen feltételekkel felveszik a munkát, azzal elárulják a hazájukat.

Sosem fogok orosz zászló alatt tanítani. Soha! És sokan vannak mások is, akik így gondolkodnak. Vannak azonban olyanok is, akik már régóta álmodoznak arról, Oroszországhoz csatlakoznak. Az orosz trikolór a háború első napja óta ott lobog a női börtön épületén. A szomszédom évek óta Oroszországot támogatja. Azt mondja: „Mégis minek erőlködjünk? Melitopol már Oroszország!”

„Csak az orosz propaganda televízióhoz és rádióhoz férünk hozzá”

A körülmények ellenére a lányom és én, sok más ukrán érzelmű emberrel egyetemben a parkban szoktunk összegyűlni. Elég veszélyes dolog ez, de muszáj valahonnan híreket kapnunk. Nincs hozzáférésünk a valódi hírekhez. Csak az orosz propaganda televízióhoz és rádióhoz férünk hozzá. Mindent megpróbáltunk már (hogy visszaállítsuk a kapcsolatot – a szerk.). Már puszta kézzel is próbáltuk összekötni valahogy a kábeleket.

Néha a megszállók visszaadják az internetet pár percre. Olyankor egy közeli faluban élő lánnyal vesszük fel a kapcsolatot, aki felolvassa nekünk a híreket. Ez nagyjából 3-4 naponta történik meg. Sajnos erről sokkal többet nem mondhatok…

Mi fog történni, ha ide is bekötik a krími internetet? El sem tudom képzelni. Azt sem tudom, hogy a vezetékes internet hogy tud időnként áttörni. Vezeték nélküli kapcsolat egyáltalán nincs. A telefonszámlámat nem tudom fizetni – ezért kérek mindenkit, hogy inkább Messengeren hívjon. Miért fizessek, ha úgysincs szolgáltatás?

„Nem tudom, hogy éljük túl, ha ez egyszer bekövetkezik”

Az ATM-ek február 24-e (az invázió első napja – a szerk.) óta nem működnek. Készpénzt csak pénzváltóktól tudunk szerezni, akik 20%-os haszonkulccsal dolgoznak. Nagyon úgy tűnik, hogy lassan már sehonnan sem tudunk majd készpénzt szerezni. Nem tudom, hogy éljük túl, ha ez egyszer bekövetkezik.

A humanitárius folyosók jelenleg nem elérhetőek számunkra. Az oroszpártiak mindent feljegyeznek, és alaposan átnézik az emberek telefonjait. Férfiakat fognak el a nyílt utcán, és küldik őket a megszálló csapatokhoz. Sajnos lehetetlen ezt lefotózni, mert otthon hagyjuk a telefonjainkat. Tudom, hogy mennyire fontos, hogy dokumentálva legyenek ezek a bűncselekmények, de az összes ilyen információ elérhető, az emberek beszélnek és írnak róla.

„Ahol Ukrajna van, ott van Melitopol is”

Meltiopolt meg kell menteni, mert ahol Melitopol van, ott van Ukrajna is. Ahol Ukrajna van, ott van Melitopol is. Minden rendben van a kis müzli üzemünkkel, az élet megy tovább. Ez az utolsó dolog, ami most az eszembe jutott. Ami viszont nagyon aggaszt és megnehezíti, hogy bármire odafigyeljek az az, hogy a városunkban nagyon sok a kollaboráns és a szeparatista.

Nagyon könnyű tiszta szívből szeretni Ukrajnát ott, ahol kétség sem merül fel ezzel kapcsolatban. De sokkal nehezebb ott, ahol ez a szeretet nem magától értetődő, ahol nem tanították az iskolában, ahol az emberek, ha meghallják, hogy Oroszország, csak bólintanak, és azt mondják: „Hát legyen!”. Ahol az emberek boldogok, hogy talán így majd újra indulnak a gyárak, és hogy talán újra lehet majd vasat eladni Oroszországnak, mint a függetlenség előtt.

„Ahol a tanár és a pap veszít, ott az ellenség győz”

Hiszek az elnökünkben. Fiatal és igazi hazafi. Azt mondja, nem fog egyetlen ukránt sem hátra hagyni. Nem félek attól, hogy egyszer majd (a megszállók – szerk.) eljönnek értem. Már felkészültem rá, hogy mit fogok mondani nekik. Az útlevelemben az áll: Ukrajna. Én ukránnak születtem. Nem félek, akkor sem, ha elvisznek, lelőnek vagy bármi ilyesmi.

Hogy miért posztoltam egy fát, ami áttöri a vasat a Facebook oldalamon? Mert mindegy, hogy mennyire próbálnak megfélemlíteni, mindegy, hogy mennyit hencegnek a fegyvereikkel, számunkra ez itt még mindig Ukrajna. Fel nem foghatom, hogy lehetséges az (sírni kezd – a szerk.) hogy egy született ukrán azt mondja: „Jó hogy itt vannak az oroszok, mert így újra lesznek munkahelyek.”

Sok kérdésem van a politikusainkhoz is. Majd a győzelmünk után felteszem őket. Teljesen érthetetlen, ami a hazafias nevelés terültén történt az utóbbi években, ami amúgy az egyik legfontosabb terület lenne. Nem is értem. Tudom, hogy működik Nyugat-Ukrajnában, és látom, hogy megy errefelé. Ahol a tanár és a pap veszít, ott az ellenség győz. Ezt nem én mondom, ezek Bismarck szavai.

Nem tudom mikor lesz ennek vége.

De könyörgöm: ne feledjétek Melitopolt!

Felvette és lejegyezte Anhelina Hrytsei, a beszámolót Erdélyi László fordította az InStyle számára.