Az egészségügyi szakértők egyetértenek: a vajfajta, amelynek fogyasztását azonnal abba kellene hagynod

Forrás: Pexels
2023. szeptember 6.
Szerző: Bea

A bőr védelme, és elsősorban az öregedés elleni harc a nők arcápolási rutinjának talán legfontosabb célja, amit tudatos táplálkozással is támogathatunk! Szakértők szerint például van egy olyan alapvető élelmiszer, amire nem is gondolnánk, hogy mennyire káros a bőrnek. Olvass tovább a részletekért!

Bőrgyógyászok, kozmetikusok, sőt, még táplálkozási szakemberek szerint is határozottan öregíti a bőrt a margarin, ezért is érdemes mihamarabb felhagyni a rendszeres fogyasztásával, ugyanis bizonyítottan szárítja a bőrt és növeli a ráncok kialakulásának esélyét, köszönhetően annak, hogy hidrogénezett olajszármazékokból készül. Ráadásul a bőrre gyakorolt kártékony hatásai mellett az orvosok, a különféle szív-, és érrendszeri megbetegedésekért is a felelősnek tartják a margarint, így azt javasolják, hogy a szépségápolás mellett egészségügyi okokból kifolyólag is érdemes kerülni ezt az élelmiszert.
A szakembereknek továbbá van még egy erős érvük, ami talán meggyőz téged is arról, hogy száműzd a hűtőszekrényedből a margarinos dobozt, ez pedig a rendkívül magas kalóriatartalma, ami mondani nem sem kell, hogy hosszú távon súlygyarapodást eredményezhet.

Mire is érdemes cserélni a margarint?

Nézzük, mire érdemes cserélni a margarint, és mik azok a tápanyagdús ételek, amiket rendszeresen javasolt fogyasztani. Az egyik legegészségesebb növényi olajfajta az extra szűz olíva, valamint az avokadó olaj, ami jótékonyan hat a HDL-koleszterinre, amit úgynevezett "jó" koleszterinként ismerünk. A natúr görög joghurt pedig amellett, hogy jótékonyan támogatja a mindennapi zsírbevitelt, még remek fehérjeforrás is, ráadásul akár reggelire, a zabkása mellé, akár uzsonnára friss gyümölcsökkel tökéletes választás, mivel még B-vitamint is tartalmaz.

Olvasd el ezt is!
Egy orvos elmagyarázta, miért hízhatnak gyorsabban azok, akik reggel zsírszegény joghurtot esznek

A tojásról sem szabad megfeledkezni, de bizonyos zsíros halak, mint például a lazac is kiváló alternatíva a zsírbevitel fedezésére. Bőrbarát élelmiszernek számítanak még bizonyos olajos magvak is, legfőképp a mandula, de a dió, és a kendermag is a szakértők által javasolt lista élén szerepel, csak úgy, mint a tofu, vagy a goji bogyó. Margarin helyett tehát számtalan lehetőség áll a rendelkezésedre, hogy egészséges és természetes forrásokat keress a szükséges napi zsírbevitel fedezésére, ráadásul a bőröd is örülni fog a választásodnak.

Most pedig íme néhány táplálkozási tévhit, amit ideje végleg elfelejtened!

Nézd meg a galériánkat - 10 kép
Táplálkozási tévhitek, amelyeket jobb, ha elfelejtesz