A tavaszi divat egyik legfontosabb, legstílusosabb, must-have motívuma a leopárdminta. Minden második blúzon, sálon, leggingen ez köszön vissza.
És akkor még nem beszéltünk a zebramintás kabátról.
Meg a kígyóbőr hatású zakóról.
Amikor először tapasztaltam, valamikor a 2000-es évek elején, hogy visszajött az állatminta a divatba, még nem vettem túl komolyan. Aztán ki lett mondva az is, hogy óvatosan kell bánni az állatmintával, mert tetőtől talpig párducban feszíteni mégiscsak ízléstelen. De mostanra szemlátomást minden gátlás szertefoszlott. Tigrisminta, zebraminta, bociminta (nem vicc!), az ingerküszöbök emelkednek, egy visszafogott öv vagy táska már nem elég, lassan leopárdmintás miniruha dukál mindenkinek ocelotmintás kardigánnal, vagy észre sem veszik, micsoda bohém eleganciába öltöztünk.
Namost ami engem illet, köszönöm, nem kérek az állatmintából. Még egy szofisztikált négyzetcentiméternyit se.
Na de miért?
A legtöbb barátnőmnek van állatmintás cucca. Ha más nem, legalább egy pénztárca vagy egy pulcsi leopárdmintás könyökvédővel. Úgyhogy rendesen ki is szoktak akadni, amikor előhozakodom ezzel, mondván, hogy ők bizony nem fogják kihajítani a kedvenc gepárdfoltos sáljukat a kedvemért. Nem mintha ezt várnám tőlük… Most elővezetem, mik a leggyakoribb felszólamlások, amiket az állatminta-bojkottomra kapok és hogyan szoktam érvelni ezekkel szemben: