A POSZT színészzsűrijének tagját, Tóth Augusztát a Király utca egyik teraszán kérdeztem arról, milyen érzés több mint egy hetet távol lenni a megszokott életétől (családtól, gyerekektől), és mennyi fejtörést okozott a csomagolás a többnapnyi távollétre.
Tóth Auguszta: Először a nyakamba szakadt ez a hirtelen jött szabadság, hiszen különben teljesen lekötnek a mindennapjaink rutinfeladatai. Egy-két nap kellett, hogy ráérezzek újra a lehetőségekre, kényelmesen le merjek ülni beszélgetni (akár évtizedek óta nem látott kollégával), nagyokat sétáljak és végre minden előadást megnézzek, amikre év közben nincs időm.
IS: Nehéz megítélni a kollégák munkáját?TA: Ahogy telnek a napok, egyre jobban érzem a súlyát, a szorítását és a felelősségét annak, amiért itt vagyok.
IS: Több mint egy hétre jöttél Pécsre és nap mint nap meg kell jelenned. Hogy válogattad össze az úti ruhatáradat, hogy semmiben se érezz hiányt?TA: Nagyon sok ruhát hoztam és nagyon sok cipőt. Bár családi utazásokkor a férjem általában minimalizálja a csomagomat, most, megsúgom neked, ő maga mondta, hogy ne fogjam vissza magam, legyek mindennap csinos és elegáns. Szeretem a szép ruhákat, szeretek öltözködni, nem volt nehéz teljesítenem a kérését.
IS: Milyen évadot zártál, mit csinálsz nyáron, mi vár jövőre?TA: Elfáradtam az évad végére, remélem, sikerül kipihennem magam a nyáron. A gyerekeimmel szeretnék minél többet lenni, hazamenni az édesanyámhoz, együtt lenni a húgomékkal, bátyámékkal. Mint mindig, izgalommal várom a következő évadot, és a mostani feltöltődési időszakot minél jobban ki akarom használni, hogy aztán maximális erőbedobással és alázattal kezdhessek újra dolgozni.
IS: Van valami, ami az otthonodtól távol, még ez alatt a néhány nap alatt is elválaszthatatlan része az életednek?TA: A futás. Megrögzött futó vagyok, mondhatnám, az volt az első kérdésem, amikor megérkeztem Pécsre, hogy hol lehet itt futni. Kuna Károly kollégámtól, nagy futó társamtól azt a választ kaptam, hogy Menj fel a hegyre. De a város fölött húzódó gyönyörű Tettye lájtosnak bizonyult, úgyhogy ma már egészen a tévétoronyig futottam. Kábé 10 kilométer oda-vissza, és nem is gondoltam volna, hogy lefelé lesz nehezebb.