Ennyit változott a Burberry azzal, hogy Riccardo Tisci lett a divatház kreatív igazgatója

2018. szeptember 20.
Szerző: Kálmán Zsófi

Eljött a nap, amire mindenki kíváncsi volt a divatszakmában, Riccardo Tisci bemutatta első kollekcióját a Burberry égisze alatt.

Nagy változások voltak idén a Burberry háza táján. Az 1856 óta létező brit ruházati márka sok mindent megélt már, ám Christopher Bailey távozását mindenki egy korszak végének tekinti a divatszakmában. Bailey egy fergeteges utolsó show-al búcsúzott az előző szezonban a Burberry-től, azóta pedig mindenki arra kíváncsi, mit hoz ki a divatház új kreatív igazgatója, Riccardo Tisci, az évszázados múltra visszatekintő márkából.

Nem titok, Tisci vegyes fogtatást kapott a Burberry rajongóinak körében, hisz a Burberry az elegancia és a klasszikus értékek szinonimája, Tisci pedig a Givenchy-t igazgatva már bebizonyította, hogy ő az új, izgalmas utakat kedveli jobban. Alig helyezkedett bele új pozíciójába, máris úgy döntött, megreformálja a Burberry ikonikus logóját, amit ki így, ki úgy fogadott. Most pedig elérkeztünk a londoni divathéthez, ahol Tisci először mutathatta meg, milyen irányt is vesz vezetésével a divatház.

Szemlézd velünk végig a Burberry SS19-es bemutatójának tanulságait!

1. A bemutató már rég elkezdődött

Valójában Tisci féle új Burberry-be már belekóstolhattunk Beyoncé és Jay Z közös turnéján, a The Run II Tour-on, ahol is a popdíva viselte az első, immár Tisci vezetésével megálmodott szettet.

2. Hírességek kizárva

És ebből már gondolhatnánk, hogy a Burberry show előkelő első sorait megszállták a hírességek, hiszen Tisci számos világsztárral ápol barátságot. Kanye West, Kim Kardashian, Madonna, Nicki Minaj, csak néhány név a listáról, akik anno helyet kaptak a Givenchy bemutatókon. Talán ezért is volt olyan meglepő, hogy a Burberry SS19-es bemutatója tényleg a szakmának szólt, a meghívottak között szerkesztők, a divatélet ismert alakjai és buyerek voltak túlnyomó részben.

3. Volt viszont Kendall Jenner

Kendall-nak ez már a második szezonja, mikor hiányzik a kifutóról, Tisci meghívásának viszont nem tudott nemet mondani. A New York Fashin Week-en egyetlen bemutatón sem vonult, először most Londonban, a Burberry show-n láthattuk viszont.

forrás: Getty Images

4. Valami régi, valami új

Természetesen maradt a Burberry darabokat fémjelző kockás print, de Tisci már csíkos mintákban is gondolkodik.

forrás: Getty Images

5. Férfiak előre

Nem lehet nem észrevenni, hogy mennyire menő lett az SS19-es férfikollekció, avagy az "english fit". Ez nem is véletlen a divatház új kreatív igazgatója elárulta, hogy nem eltitkolt célja, hogy ezentúl nagyobb figyelmet kapjon a Burberry-nél az erősebbik nem.

forrás: Getty Images
forrás: Getty Images

6. Generációk harca

A show előtt Tisci azt is elárulta, hogy kollekciójával minden generációt szeretett volna megszólítani, hordjanak Burberry-t a lányok és anyák, apák és fiaik mindenki megtalálja a neki szóló darabokat.

forrás: Getty Images
forrás: Getty Images