Annoni Zita sok-sok éven keresztül aktív részese volt a médiának, sok-sok tévés műsorban szerepelt, miután viszont rátalált a szerelem Gianni Annoni személyében, a családalapítás került számára a fókuszba, a nyilvános szerepléstől pedig tudatosan elkezdett visszavonulni.
Sajnálatos módon azonban a gyermekvállalás egyáltalán nem ment annyira egyszerűen, mint ahogyan azt a házaspár eleinte szerette volna, Zita ugyanis 6 éven át próbált teherbe esni, ezzel kapcsolatos érzéseiről pedig a szeptemberi InStyle magazinban beszélt:
„Nehéz volt megélni ezt a hat évet depresszióval, éjjel-nappal sírással, negatív gondolatokkal, mi lenne, ha inkább nem is léteznék.”
Zitának végül a 10. lombikprogrammal sikerült teherbe esnie, ezután pedig a pár nem titkolt célja volt, hogy kisfiuknak kistestvére szülessen, ám sajnos a dolgok eleinte megint nehezen alakultak, erről tabuk nélkül mesélt először Zita az InStyle-nak:
„Nem beszéltem még erről, de... Volt egy spontán vetélésem márciusban, a 10. héten, ami nagy trauma volt – akkor már szívhang van, teljesen beleélted magad, és így tovább. Autóban ültünk, félre kellett állnunk az úton, és a férjem, Gianni azonnal a kórházba sietett velem, toltak is be a műtőbe.” – kezdte Zita, majd így folytatta:
„Volt olyan korábban, hogy nem volt sikeres a beültetés, de ami ennyire sokáig elvitt terhesség, és már teljesen beleéltük magunkat, elhittük, hogy most nem kell hat évet várnunk és tényleg sikerült, járt rajta az agyunk, hova tesszük a kiságyat, a pelenkázót... Nehéz volt megélni a tragédiát, kaptunk egy pofont az élettől, jelezte, hogy azért nem minden fenékig tejfel.”
Úgy tűnik azonban, hogy a kistestvérről szóló álmaik végre valóra válnak, Zita ugyanis Instagram-oldalán jelentette be, hogy újra kisbabát vár! A csodálatos felvételt IDE KATTINTVA tudod megnézni, ami alatt sorra érkeznek a gratulációk.
Mi pedig innen is gratulálunk Zitának és Gianninak!
Olvasnál még a témában? Akkor katt a galériára!
12 sztár, aki hosszú évekig harcolt egy gyermekért az IVF segítségével
Szerezd be az InStyle őszi lapszámát!
Címlapsztárunk Annoni Zita élete legnehezebb pillanatairól beszélt őszintén az InStyle őszi lapszámában.
A magazin már kapható az újságosoknál, digitális formában pedig ITT tudod megvásárolni. Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb aktuális lapszámokról, ITT tudsz előfizetni - köszönjük a bizalmad!
A JOY magazin írása.