Szépség
Tudtad, hogy a babák a puhaság szakértői?
A babák imádják a kényelmet, ha puhaság veszi őket körül, és egyenesen odavannak a bőrüket fedő lágy anyagokért.
S mint minden szakértő, ők is mindig a legjobb dolgokat keresik az életben. Ezért alkotta meg a Pampers Premium Care az eddigi legpuhább pelenkáját.
Akárcsak a felnőtteknek a legkiválóbb selyem viselése, a babáknak is jóleső érzés az őket körülölelő puhaság – de ez számukra még ennél is jelentőségteljesebb fejlődési előnyt hordoz magában.
“A bőr és az érintés fontos szerepet játszik a csecsemők fejlődésének és kötődésének kialakulásában. A babák eleinte a bőrükön keresztül, tapintással ismerkednek a világgal; az ismerkedés ilyen formája nemcsak az anyukához való kötődést segíti, de egyben a legalapvetőbb eleme is a babák szociális, érzelmi, egészségi és agyi fejlődésének.”- mondja Csordás Ágnes, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke.
Az érintés a kapcsolatteremtés első formája, az első szeretetnyelv a szülők és a baba között. Ahhoz, hogy ezeket a pillanatokat a legmélyebben átélhessék, a bőrnek védettnek kell lennie. A megfelelő pelenka az egyik legfontosabb választás, amit a baba bőréért tehetünk.” – tette hozzá Csordás Ágnes.
Az új 5-csillagos védelmet nyújtó Pampers Premium Care a legfinomabb, selymes tapintású anyagokból készül, olyan a bőrnek, mintha csak egy kisbaba bőrét cirógatnád. A pelenka fedőrétege jól szellőző, légáteresztő anyagból készült, így a kisbaba szinte a bőrén érezheti édesanyja érintését, a tökéletes illeszkedést pedig a rugalmas derékrész biztosítja.
A puhaság mit sem ér a szárazság megóvása nélkül
A Pampers tudja, hogy a legkitűnőbb puhaság mellett a bababőr szárazon tartása éppen olyan elengedhetetlen. A Pampers által kifejlesztett nedvességfelszívó csatornák egy teljesen új technológia.
Olyan csatornákat és kamrákat alakítottak ki, melyek együttműködnek akár egy vízvezeték rendszer, amely ciszternába gyűjti össze az esővizet. A csatornák segítenek egyenletesen eloszlatni a nedvességet a kamrákban, így azok biztonságban, a baba bőrétől távol tárolják azt. Az új, selymesen puha fedőréteggel együttesen a Pampers Premium Care pelenkák akár 12 órán át tartó szárazságot nyújtanak.
Az új 5-csillagos védelmet nyújtó Pampers Premium Care tulajdonságai:
Új Selymesen Puha Fedőréteg: a kisbabát selymes puhaságba burkolja, speciálisan a bőr védelmére tervezve, ahogy azt minden kisbaba megérdemli,
Nedvességfelszívó csatornák: segítenek a nedvességet egyenletesen eloszlatni, jelzi, ha elérkezett a pelenkacsere ideje (hogy a kisbabák ne érezzenek mást, csak a körülölelő szeretetet),
Légáteresztő anyagok: egy jól szellőző, légáteresztő fedőréteg, hogy a kisbabák minden cirógatást érezhessenek,
Rugalmas oldalak: különleges formatervezésű övrész a tökéletes illeszkedéshez, és a köldökrész védelméhez.
Szépség
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Promóciók
Öltöztesd életed abba, ami értékes! - az Answear.hu-val!
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Ha ezt használod, akkor úgy lehet napbarnított arcbőröd, hogy közben nem kell félned a korai ráncoktól - íme a 7 legjobb önbarnító szérum!
Íme a legújabb szépségtrend: összegyűjtöttük a 10 legjobb önbarnító terméket! Ezekkel úgy élvezhetjük a napbarnított arcbőrt, hogy közben nem tesszük ki káros hatásoknak.
Meglepő fejezethez érkeztek az esküvői ruhatrendek: 2024-ben a szabadon hagyott keblek hódítanak
A mellek szabadsága újabb szinteket lépett és igazából meg sem állt az esküvői ruhákig.
6 rákellenes tavaszi zöldség: most van szezonjuk!
Már nem sokáig élvezhetjük a tavasz szépségeit, így érdemes még most jó sokat fogyasztani az idényzöldségekből. Az alábbiakban olyan tavaszi zöldségeket hoztunk, melyek nemcsak ízletesek és kiváló fogyókúrás alapanyagok, de bizony még rákellenesek is. Mutatjuk is, melyek ezek.
Sokkoló történetek: 10 híres történelmi alak, akit lelőttek
Borzasztó, mikor valaki kioltja egy másik ember életét. Az ismert emberek halála mindig nagyobb figyelmet kap, de ez teljesen érthető: most összegyűjtöttük azokat az eseteket, mikor lelőttek egy hírességet.
Magyar is van köztük! 10 európai úti cél, ami igazi rejtett gyöngyszem
Nemcsak a legismertebb és legfelkapottabb helyszínek nyújthatnak nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget.
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Neked milyen lépésekből áll a hajápolási rutinod? Biztos vagy benne, hogy eddig mindent jól csináltál? Cikkünkből megtudhatod!