Midge (Rachel Brosnahan) huszonhat éves főállású családanya két kisgyerekkel, fényűző Upper West Side-i háztartással és egy kissé nyámnyila férjjel, akit imád, de akinél – mint ez a sorozat első képkockáitól fogva folyamatosan kiviláglik – ezerszer okosabb, csinosabb, jobb stílusérzéke van és általában sokkal többre hivatott, mint hogy mellette élje le az életét. Joel (Michael Zegen) azonban mindezt csak az első (és pillanatnyilag egyetlen) évad utolsó epizódjának legvégére fogja fel.
Amint Joel elhagyja a titkárnőjéért, hősnőnk egy szempillantás alatt – mintegy véletlenül – a lokál színpadán mikrofonnal a kezében találja magát. Persze az életének ezt a szeletét titkolnia kell a szülei és a környezete előtt, merthogy 1958-at írunk, amikor egy nőnek az a feladata, hogy háztartást vezessen, nem pedig az, hogy cifra káromkodásokkal fűszerezett poénbombákat robbantson fel valami éjszakai lebujban.
Amy Sherman-Palladino új hősnőjét nem könnyű összehasonlítani a Gilmore-lányokkal. Szeret beszélni, csípős nyelve van, veszekszik a szüleivel, feszegeti a társadalmi konvenciók határait – ezek elmondhatók Lorelai-ról is. De Midge nem lépett ki a konvenciókból, sőt azonosul velük...