Egy volt évfolyamtársa kotyogta ki: Ezért utálták Taylor Swiftet a középiskolában

Forrás: Getty Images
2024. január 12.
Szerző: Csenge

Taylor Swift nem volt népszerű a suliban, egy diáktársa elárulta, mi volt ennek az oka.

A világ egyik legsikeresebb énekesnője, a 34 éves Taylor Swift 1989-ben született, szülei nem énekes-zenészek, anyai nagymamája azonban nem más, mint a híres operaénekesnő, Marjorie Finlay, aki 2003-ban hunyt el. Mindössze 9 éves volt, amikor elkezdett érdeklődni a zene és a színház iránt, innentől fogva gyerekdarabokban szerepelt és elkezdett magánórákat venni énekből. Kiskamaszként már fesztiválokon, kávézókban énekelt, 11 évesen pedig az anyukája elvitte élete első komoly lemezkiadói meghallgatására, ahol azonban elutasítást kapott. Ennek ellenére nem adta fel az álmait, 13 évesen megkapta a vágyott első szerződését a zeneiparban, ami miatt ezután gyakran utazott Nashville-be, majd családjával oda is költöztek.

Ezért utálták Taylor Swiftet a suliban!

Taylor Swift ebben az időszakban a Hendersonville High School nevű középiskolába járt, egy volt évfolyamtársa szerint pedig nem volt éppen népszerű lány, sok diáktársa kifejezetten utálta. Jessica McLane egy TikTok videóban mesélte el, annak idején egy iskolába járt Taylorral, akit az osztálytársai nagyon sokat bántottak. Jessica szerint ennek az volt az oka, hogy sokan úgy vélték, az énekesnő rosszindulatú, barátságtalan személyiség, illetve féltékenyek voltak felfelé ívelő zenei karrierjére.
McLane szerint odáig fajult az ellenszenv Taylor Swift iránt, hogy a diáktársai elkezdték azt terjeszteni a suliban, a lány csak a szüleinek, illetve a vagyonuknak köszönheti, hogy felfigyeltek rá és szerződést ajánlottak neki, nem pedig a tehetségének, a kitartásának és a munkájának. Jessica szerint Taylor Swift azzal is többek haragját kivívta, hogy szinte minden exéről írt egy dalt, ami nagyon kínos volt a fiúknak, hiszen még le sem érettségiztek, mindenki pontosan tudta mindig, éppen kiről van szó.

Az énekesnő rajongói, a „swiftie-k” persze azonnal azt mondták, Jessica biztosan hazudik, tuti nem járt egy iskolába a sztárral, az egész sztorit csak kitalálta. A nő azonban fel volt készülve erre, így aztán bemutatott két évkönyvet is, amelyekben mindketten szerepelnek.
És, hogy hogyan érintette mindez Taylor Swiftet? Nos, nem semmi módon vágott vissza az osztálytársainak: 2009-ben meghívta az egész osztályt a Country Music Association Awards nevű gálára, hogy mindannyian élőben láthassák, ahogyan átveszi a szakma legrangosabb díjait.

Most pedig nézd meg azon hírességek listáját, akiksoha nem fejezték be az iskolát, vagy neki sem álltak!

Nézd meg a galériánkat - 8 kép
Hírességek, akik soha nem fejezték be az iskolát, vagy neki sem álltak