Abonyi Alma nevét valószínűleg sokat fogjuk még hallani. A szobrászként végzett képzőművész kiegészítői új távlatokat nyitnak mind forma, mind pedig anyaghasználat terén a magyar divattervezésben. Nemrég az a megtiszteltetés ért, hogy stylistként közreműködhettem Alma első kampányának elkészítésében. A csodaszép kampányfotók az instyle.hu-n debütálnak először, és egy izgalmas kis interjút is készítettem hozzá. Nézzétek-olvassátok!
Honnan kapta a Phoenix nevet az első kollekciód?A főnix az egyiptomi mitológia egyik teremtménye. Egy szent tűzmadár, mely élete végén porrá ég, majd a hamvaiból újjászületik. A Phoenixet is egy állandó, de folyamatosan megújuló, mindig elérhető kollekciónak képzeltem el. Úgy érzem, hogy sikerült olyan darabokat terveznem, amelyek túlmutatnak egy-egy szezonon. Alapdarabok, melyeket bármikor be tudunk illeszteni a mindennapi öltözködésünkbe. Ezt egészítik majd ki a szezonálisan megjelenő kapszulakollekciók. Na jó, bevallom, hogy azért is lett Phoenix, mert a kollekció születése közben nap mint nap meghallgattam a Fall Out Boy The Phoenix című számát.
Kizárólag táskákat tervezel majd, vagy más kiegészítőket is készítenél?Nem csak táskákban gondolkozom, apróbb kiegészítőket is tervezek. A Phoenix-hez készülnek éppen a karkötők és a nyakláncok. Ezek a táskákhoz hasonlóan, merev, karakteres darabok lesznek. Illetve a visszajelzések alapján mindenképpen fogok pénztárcát is készíteni.
Miben lesz más a már készülőfélben lévő tavasz-nyári kollekciód?Sok dologban. Az alapvető anyaghasználat és a formatervezés marad, ám a fekete, arany, ezüst színhasználat helyett egy sokkal vidámabb, a szezonnak megfelelő hangulatot árasztó kollekció készül.
Azon kevés tervezők egyike vagy, aki a férfiakra is gondol, mire számíthatunk még tőled a csodás táskákon kívül?Az elején úgy gondoltam, hogy lesznek külön női és férfi táskák. Ám az első bemutatkozó eseményen kiderült, hogy teljesen felesleges szétválasztani a dolgot. Marad az uniszex elnevezés, és mindenki azt választja, ami passzol a személyiségéhez. Nekem például az egyik kedvencem lett az a modell, amit eredetileg férfiaknak terveztem. Kisebb kiegészítőkre számíthattok még, de igazából mindenre nyitott vagyok.
Hol lehet megvásárolni a kreációidat?Jelen pillanatban előrendelni lehet, nemsokára készül el a webshopunk, és persze szeretnék itthoni tervezői boltokban is megjelenni. Ami biztos, hogy a Design Terminál karácsonyi vásárán (december 7-23.) is megvásárolhatják majd az érdeklődők a táskákat, kiegészítőket.
Nézd meg a galériánkat - 6 kép
InStyle - Szobrászból táskatervező: nálunk debütál Abonyi Alma első kampánya
InStyle - Szobrászból táskatervező: nálunk debütál Abonyi Alma első kampánya