Nem fogod elhinni, hogy melyik volt Emma Stone kedvence darabja! 8 érdekesség, a Szegény párákban látható ruhákról

Forrás: Fox Searchlight Pictures
2024. február 3.
Szerző: Ujvári Viki

A Szegény párák jelmeztervezője, Holly Waddington szerintünk minden túlzás nélkül csodálatos munkát végzett. Te mit gondolsz?

Január 25-én mutatták be a hazai mozikban, a Giórgosz Lánthimosz rendezésében, Emma Stone, Mark Ruffalo és Willem Dafoea főszereplésével készült Szegény párák című fekete humorú sci-fi filmvígjátékot.

A régóta várt, ám sokak szerint megosztó alkotás 11 kategóriában indul majd a március 11-én megrendezésre kerülő 96. Oscar-gálán, az pedig külön öröm, hogy a filmes mércével is soknak számító jelölés között a Legjobb látványtervezés kategóriája is helyet kapott, itt ugyanis a Mihalek Zsuzsáért izgulhatunk majd. A magyar berendező tényleg lenyűgöző, és minden részletében különleges munkája mellett fontos megemlítenünk, a szintúgy nominált jelmez részleget is, ahol Holly Waddington tett meg mindent azért, hogy színekben és humorban telített film egyben a gyönyörű jelmezek kavalkádja is legyen. A többek közt a Vágy és vezeklés című brit drámán és A titánok harca fantasyn is dolgozó jelmeztervező és csapata több száz ruhadarabot készített el a Szegény párákhoz, hogy egy önmagában is beszédes képi világot teremthessenek az amúgy is, minden részletében magával ragadó Frankenstein ihletésű filmnek.

És hogy az Emma Stone által életre keltett Bella ruhái mögött milyen jelentések bújnak meg? Kattints tovább és mesélünk egy kicsit! - VIGYÁZAT! SPOILER!

Nézd meg a galériánkat - 8 kép
8 érdekesség a Szegény párákban látható jelmezekről

Nem is kérdés, hogy Mihalek Zsuzsa a Szegény párákban elképesztő munkát nyújtott! Azt viszont már kevesen tudják? Hogy mennyi magyar és nemzetközi alkotásban tevékenykedett eddig!

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
6 híres film, amin az Oscar-jelölt Mihalek Zsuzsa dolgozott