Ritka pillanat: egy év után visszatért Scarlett Johansson és szerelme a vörös szőnyegre

Forrás: Getty Images
2018. november 16.
Szerző: Kálmán Zsófi

Bár már egy éve nem titok, hogy Scarlett Johanssonra újra rátalált a szerelem, mégis alig láthatjuk őt és kedvesét együtt. Pedig annyira összeillenek!

Miután kiderült, hogy Scarlett Johansson és Romain Dauriac beadták a válási papírokat, a színésznő nem vesztegette az idejét. Már korábban is hangoztatta, hogy nem igazán hisz az egész életen át tartó monogámiában, sem pedig a hűségben, így bele is vetette magát a randizgatásba. Azonban hamar rátalált a szerelem Colin Jost személyében, a férfivel már tavaly ősz óta alkotnak egy párt.

forrás: Getty Images
Egy éve ilyenkor jelentek meg nyilvános eseményen együtt.

Akkor a American Museum of Natural History éves gáláján lett kapcsolatuk red carpet official, most pedig egy évvel később Scarlett Johansson és Colin ismét feltűntek a vörös szőnyegen, a harmónia pedig nagyobb köztük, mint bármikor!

forrás: Getty Images
forrás: Getty Images

A színésznő egyébként egy csodás halványrózsaszín J. Mendel estélyit viselt ezen a különleges estén, de a legjobb kiegészítője természetesen mosolya volt, tényleg sugárzik most róla, hogy milyen boldog.

Nézd meg a galériánkat - 8 kép
Scarlett Johansson és még 7 sztár, akik nem hisznek a sírig tartó hűségben