Mindig tragikus, amikor valaki fiatalon, hirtelen távozik az élők sorából, ezért Robert De Niro 19 éves unokájának váratlan halála is lesújtotta a világot.
Tegnap még csak találgatták, mi okozhatta a halálát
A 79 éves színész májusban erősítette meg, hogy barátnője, Tiffany Chen nemrég életet adott hetedik gyermekének. Az öröm után viszont sajnos gyorsan jött a tragédia is.
Leandróra egymillió dolláros lakásában, a székben ülve talált rá egyik barátja, aki napok óta nem tudta elérni. A kiérkező mentők sajnos már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Leandro nagyapja nyomdokaiba szeretett volna lépni és ő is a színészet felé kacsintgatott. Fiatal kora ellenére láthattuk már a 2018-as Csillag születikben Bradley Cooper és Lady Gaga oldalán, és ugyanebben az évben szerepelt a Cabaret Maxime című filmben is.
„Elmondhatatlanul szerettelek attól a pillanattól, hogy a pocakomban voltál. Te voltál az örömöm, a szívem és minden, ami valaha is tiszta és igazi volt az életemben. Nyugodj békében az örök Paradicsomban drága kisfiam.”
- írta Robert De Niro lányaSajnos úgy tűnik, Leandro rossz útra tért, ami végül a halálát is okozta. Valószínűleg függőséggel küzdött, hiszen holtteste mellett fehér port találtak. Feltehetően túladagolás végzett vele, mivel bűncselekményre utaló jelet nem találtak.
“Nagyon megrendített unokám, Leo halála. Köszönjük mindenkinek a részvétnyilvánítást. Kérjük, tartsák tiszteletben a privát szféránkat, hogy fel tudjuk dolgozni Leo elvesztését”
- osztotta meg gondolatait Robert De NiroEzek a gyönyörű hercegnők is fiatalon hunytak el:
Hercegnők, akik tragikusan fiatalon hunytak el
A JOY magazin írása.