Pokorny Lia: "Az kell igazán egy férfinak is, amit nem adsz oda rögtön"

Forrás: Viszlay Márk/InStyle
2020. március 23.
Szerző: InStyle

Egyik kedvenc magyar színésznőnk, Pokorny Lia a hétvégén bebizonyította, mennyire játékos, titokzatos és sokoldalú tud lenni, amikor kiderült, hogy a polipjelmez mögött ő szerepelt az Álarcos énekes című műsorban. Ennek apropóján nosztalgiázunk kicsit vele készült interjúnkkal. Szereptanulásról, gyermeknevelésről, emberi tartásról beszélgettünk.

Az interjú az InStyle magazin 2016-os májusi lapszámából számrazik, amikor Pokorny Lia volt a magazin címlapsztárja.

Megnyugtató közvetlenség árad belőle. Semmi merev távolságtartás, semmi póz, semmi díváskodás. Megkérdezem tőle, van-e kedvenc helye, ahol elkészíthetem az interjút. „Miért nem ugrasz fel hozzám?” – és már mondja is a címet, mintha egy közeli barátnőjével egyeztetne időpontot.

Délután kettő óra. Állok a háztömb előtt, csengetnem sem kell, mert Lia már szalad elém. „Kérsz egy tejeskávét? Épp most akartam inni egyet. Tudod, olyan igazi sok tejeset” – és már teszi is az edényt a tűzhelyre. Mint kiderül, évek óta nem használ mikrót, mert „más íze lesz tőle az ételnek”. A konyháját egy olasz mamma is megirigyelné: minden apró részlet arról árulkodik, hogy imád főzni. Saját befőttes és lekváros polca van. „Mostanában már inkább nádcukorral főzöm fel őket, hogy kicsit egészségesebbek legyenek. Mondjuk Misi, a kisfiam nem annyira szereti, ha próbálom megreformálni az ételeket. Mindig kifakad ilyenkor, hogy: „Anya, értsd meg, én gyerek vagyok, nekem kell a cukor!”

A lakása külön interjút érdemelne: bohém, meghitt és részletgazdag. Rendezett, de mégis van benne egy csipetnyi megnyugtató káosz. Lia saját kezűleg készítette az ajtóról lelógó gyöngyfüggönyt és egy véletlen szerencse folytán találta meg a tökéletes tollkoszorút az étkező falára. Akkor sem volt ijedős, amikor a beköltözéskor falakat kellett bontani. „Különös, de amikor először beléptem ebbe a lakásba, éreztem, hogy ez lesz az otthonom. Azonnal elraktároztam fejben az alaprajzot, aztán csak jöttek és jöttek az ötletek azzal kapcsolatban, hogyan lehetne tökéletesre alakítani. Tíz év munkája van abban, ahogy most kinéz, de a mai napig vannak ötleteim azzal kapcsolatban, mit lehetne még szépíteni.”

Elkészül a tejeskávé. Elindulunk a nappali felé, ahol a díványon nem meglepő módon egy szövegkönyv lapul. Lia premierre készül: május 6-án az Átrium Színházban mutatják be a Pillanatfelvétel című darabot, amelyben morális kérdésekkel szembesülő haditudósítót alakít. Az annak idején a Broadwayn nagy sikert arató darab férfi főszereplője és társproducere Bereczki Zoltán.

Lapozz a galériába az interjúért!

Nézd meg a galériánkat - 5 kép
Pokorny Lia interjú és fotósorozat