Harc az állatkísérletek ellen! Már csak a te szavazatod hiányzik a The Body Shop petíciójáról

Harc az állatkísérletek ellen! Már csak a te szavazatod hiányzik a The Body Shop petíciójáról
Facebook
Twitter
Pinterest

Hajrá, ha még nem tetted meg, te is írd alá a petíciót, és segíts, hogy az állatok is egy szebb világban élhessenek!

Következzen egy kényes téma, amiről túl kevés szó esik a médiában: kozmetikai célú állatkísérletek. Tudunk róla, hogy létezik, sokan hosszú ideje böngészik a folyamatosan frissülő cruelty free listákat - amik szerencsére egyre több és több szeretett brandet tartalmaznak -, és döntenek márkák mellett vagy ellen ez alapján, de ez még nem elég. Állatkísérletek még mindig léteznek, és bár a legtöbb márka már elzárkózik tőle - kivéve, ha arra kötelezik őket - tisztán látszik, hogy van még mit tenni az ügy érdekében. Igen, tehetsz azzal, hogy bojkottálod azokat a márkákat, akik a 20. században ragadtak, és tehetsz azzal is, ha beállsz a The Body Shop kezdeményezése mögé.

Őszinték leszünk. Rendkívül nagy szükségünk van a segítségetekre, mert közeledik az augusztus, amikor benyújtjuk az ENSZ-nek petíciónkat a kozmetikai célú állatkísérletek betiltásáért. Kb 6 millió aláírásnál járunk, de 8 millióra van szükség, és tudjuk, hogy a maradék 2 millióért kell a legtöbbet tennünk.

- írta ki Facebook-oldalára a The Body Shop

A petíciót az üzletekben vagy ide kattintva írhatod alá!

Most szerkesztősgünk is úgy gondolta, hogy megragadjuk az alkalmat, hogy segítsünk egyik kedcenc szépségmárkánkank. A The Body Shop a legelső szépségmárka volt, aki kampányolni kezdett az állatkísérletek ellen. Egészen pontosan 1989-ben, missziójuknak pedig ma sem értek a végére. Ám most egy nagyon fontos pillanathoz érkeztek. Május 4-én az Európai Parlament megszavazta, hogy támogatja a kozmetikai célú állatkísérletek világszintű betiltását, a következő lépés pedig a 8 millió aláírást számlaló petíció, amit az ENSZ elé visznek. Mint bejegyzésükben is olvasható, már csak 2 millió szavazat hiányzik, szóval hajrá, ha még nem tetted meg, te is írd alá a petíciót, és segíts, hogy az állatok is egy szebb világban élhessenek!

Jelenleg csak ezekben az országokban tiltja törvény a kozmetikai célú állatkísérleteket!

Kép
forrás: The Body Shop

Segíts, hogy ez a térkép hamarosan csupa rózsaszín legyen, és ha már tettél az állatokért, lepd meg magad valami széppel a Joy-napkok.

A májusi InStyle magazinban található kuponfüzetben keresd a The Body Shop kupont!

Kép

The Body Shop

Tovább olvasok
Életmód

A pillangóhatás erősebb, mint gondolnád

Vajon egy pillangó szárnycsapásai Brazíliában képes tornádót előidézni Texasban? A válasz határozott igen - állapította meg Edward Lorenz meteorológus.

Életmód

Nehéz elhinni, hogy ezeket a képeket nem manipulálták

A képek nagy része optikai csalódás: a természet megvicceli a szemünket vagy mi magunk képzelünk oda valamit?! – CSODÁS KÉPEK!

Életmód

Nagyot szólt a magyar dizájn Londonban

London a világ egyik dizájnfővárosa, nem véletlenül szerveznek minden évben több csúcstalálkozót, konferenciát, kiállítást és vásárt is ott. Ezek közül az egyik legrangosabb a London Design Fair, amelyen idén 11 alkotó tette fel a dizájntérképre Magyarországot.

Stílus

Csapj le a legmenőbb őszi kabátokra 10.000 Ft alatt!

Még mindig nem szerezted be az idei legtrendibb őszi kabátodat? Segítünk!

Sztárok

Nézd meg a szexi lelkészt, mielőtt letörli magát az Instagramról!

Semmi sem lesz olyan forró ma, mint Oskar, a svéd crossfit lelkész, aki egy csapásra az Instagram sztárja lett.

Egyéb

Csomagolj és vidd!

Egy szép kivitelezésű papírtáska, amelybe az ajándékainkat csomagoljuk, vagy személyes dolgainkat visszük nap mint nap, mindig egy kis eleganciát kölcsönöz tárgyainknak, és ezzel lényegében nekünk.

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem