Hatalmas büszkeség: Palvin Barbi új filmje máris díjat nyert, a magyar szépség nem semmi szettben vette át az elismerést

Forrás: imdb
2022. február 7.
Szerző: Kálmán Zsófi

Alig mutatták be Palvin Barbi új filmjét, máris tarol az alkotás!

A világhírű magyar modell, Palvin Barbi egy ideje már nem titkolja, hogy nagyon szívesen foglalkozna színészkedéssel. Barbinak nagy vágya, hogy idővel a kifutót és a fotózásokat elhagyva a forgatásokon teljenek a mindennapjai, ám a nagy áttörés egészen mostanáig váratott magára.

Palvin Barbi korábban is kapott már filmszerepet, az első ilyen a 2014-es Herkules volt, melyben Dwayne Johnson alakította a főszerepet, tavaly pedig egy kisebb indie filmben, a Tyger Tygerben játszott szerelmével, Dylannel közösen. Most pedig bemutatásra került a Serpentine!

A cseh rendező, Eva Doležalová rövidfilmje egy elég elborult horrornak ígérkezik, amit máris egy elismeréssel díjazott a szakma. Bár egyelőre az alkotásról még kevés részletet tudni, az alapsztori viszont egy titkos, kígyóimádó szektáról szól, mely egy új, kígyó és ember hibridekből álló faj megalkotásán szorgoskodik, ami mint a Barbiról készült jelenetfotókon látható, valamilyen formában sikerült is nekik:

forrás: imdb

A Serpentine a napokban debütált a Mammoth Filmfesztiválon, ahol a stáb azonnal egy díjjal térhetett haza, ők vitték el ugyanis a legjobb rövidfilm kategóriát.

forrás: GettyImages

Barbi természetesen lehengerlően festett a több napos filmfesztiválon, ahová egyébként párja, Dylan is elkísérte!

forrás: GettyImages

Itt pedig a győzelem pillanata!

És ezt láttad már?

Nézd meg a galériánkat - 7 kép
7 film (és minden más), amit nem érdemes kihagyni februárban a Netflixen