Kiderült az igazság! Az ok, amiért Palvin Barbi hónapokig titkolta, hogy megkérte a kezét Dylan Sprouse

Forrás: Getty Images
2023. június 16.
Szerző: Adél

Végre hivatalos: Palvin Barbit eljegyezte Dylan Sprouse! Most pedig a részletekre is fény derült!

Tegnap bombaként robbant a hír: valóban igaz volt a pletyka Dylan Sprouse eljegyezte Palvin Babit. A modell és szerelme stillszerűen mindezt egy fotósorozattal jelentette be, a a V Magazine-nál megjelent anyag pedig azonnal bejárta a sajtót. A képek egy részén Palvin Barbi ráadásul menyasszonyi ruhába látható, az pedig egyértelmű, hogy ő és Dylan Sprouse nem is lehetnének boldogabbak!
Eljegyzésük azonban mint azóta kiderült, nem úgy alakult, ahogy szerették volna. A magazinnak adott interjúból ugyanis kiderült, hogy a pár igazából már tavaly szeptemberben eljegyezte egymást, ám ezt az idilli időszakot szerették volna megtartani maguknak, a sajtóban pedig ők szerették volna irányítani ezt a történetet, épp ezért nagyon bosszantotta őket, amikor a sajtó már hónapokkal korábban megszellőztette a lánykérést, Barbit pedig paparazzik zaklatták a kérdéssel. Ahogy elmondták, nagyon is szándékosan törekszenek arra, hogy ne teregessék ki kapcsolatuk minden részletét a nyilvánosság előtt, mindezt pedig megnehezíti a rájuk irányuló nagy érdeklődés.

Közel egy évvel a valódi eljegyzés után azonban készen álltak arra, hogy megosszák a világgal a hírt, és Palvin Barbi azt is elárulta, Dylan mennyi ideig rejtegette előle a gyűrűt, és hogyan készül élete nagy napjára:

Tényleg nem vagyok ideges az esküvő miatt. Azt hiszem, az eljegyzés jobban megterhelte, mint a házasságkötés. Úgy értem, az embernek van ideje felkészülni a nagy napra. Ám míg Dylan 7 hónapig rejtegette előle a gyűrűt, én erre nem tudtam készülni, csak belecsöppentem hirtelen a helyzetbe.

-

Barbi azt is hozzátette, hogy amióta csak randizni kezdtek, tudja, hogy feleségül menne a színészhez, de kellő időt hagytak maguknak ahhoz, hogy mostanra biztosan tudják, készen állnak a házasságra. Nos, mi sok boldogságot kívánunk nekik, és alig várjuk az esküvőjüket!

Most pedig ismerd meg jobban Palvin Barbi vőlegényét, Dylan-t!

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
Ki is az a Dylan Sprouse? Minden, amit Palvin Barbi pasijáról tudnod érdemes