New York-i gasztrokalandok Kiss Mariannal #1

"Március 15. Az amerikai magyarság életében a két legfontosabb dátum egyike. Mivel ebben a közösségben az 1956-os forradalom sokakat személyesen is érintett, az októberi megemlékezések teljesen más hangulatban telnek, mint az 1948-as események felelevenítése és a közös ünneplés.
A New York-i magyar főkonzulátus séfjeként ez az egyik legkimerítőbb hetem az évben, hiszen az évforduló környékén megrendezésre kerülő rendezvényeket minden esetben én és maroknyi stábom látjuk el ételekkel. Eszméletlen a pörgés ilyenkor, hétfőtől vasárnapig, ahogy az amerikaiak mondják 24/7 talpon és észnél kell lenni. Ez még a legenergikusabb embernek sem könnyű feladat, de a visszajelzéseket hallva mindig rájövök, hogy megéri ennyit dolgozni.

Talán nem mondok újat azzal, hogy az egyik leggyakoribb kérdés, ha az ember külföldön él, hogy mi hiányzik legjobban otthonról. Ezek a beszélgetések aztán igen hamar fordulnak a gasztronómia irányába, nem egyszer csípek el olyan beszélgetésfoszlányokat, hogy "de ennék egy jó nagyi-féle lecsót" vagy "egy mákos gubát, ahogy anyukám készíti", vagy "húúú azt a túrós pogácsát, amit a szomszéd Erzsike néni készített".
Mivel szeretem az embereket és igyekszem odafigyelni rájuk ez mindig jó inspiráció számomra. Március 15. körül, amikor elsődleges szempont, hogy magyaros ételek kerüljenek az asztalra, mindig igyekszem a klasszikusok mellett olyan ételeket is készíteni, amelyek nem feltétlenül állnak az első helyen, amikor a magyar konyháról beszélünk, ugyanakkor mindenki felsóhajt, mikor meglátja az étel kínálatot.

Március 15-ét idén éppen a napján ünnepeltük a New York-i Magyar Házban.

Az idei évben a vezetőséggel úgy döntöttünk, hogy nem meleg ételt adunk a vendégeinknek, hanem többféle hidegtálat kínálunk. Persze, hogy a francia saláta és a kaszinótojás volt az első számú klasszikus alap étel, utána pedig jött a ráadás a kolbásszal töltött karajjal, a nagyim-féle fasírt golyó, de volt még:

• Hátszíntál,
• Jércetál különböző nemzetek sajtjaival
• Sajttekercs tál körözöttel töltve
• Franciasaláta alapon magyaros ízek válogatása: saját készítésű házi kolbász, füstölt-főtt tarja, csemege karaj, füstölt-főtt nyelv, baconszalonna, erős paprika, lila hagyma stb.
• Rántott hús (sertésből és csirkéből)

De azt hiszem, ami mindig a legnagyobb sikert aratja, az a házi mini túrós pogácsám, most már elmondhatom, hogy nincs olyan rendezvényünk, amin ne lenne pogácsa. Az emberek igénylik, és ha nincs, reklamálnak…ebből arra következtettem, hogy elkényeztettem a vendégeinket egy kicsikét.
Állok a fal mellett és nézem, ahogy az emberek a bőség zavarában tétlenül állnak az ételek felett, és nem tudják, hogy most mit is egyenek, szeretnének mindent felfalni, de a tányér kicsi, nem is guszta, ha plafonig rakják , és látom arcukon a dilemmát, de hát az élet az ilyen. Mert, ha már egyszer sorra került, és onnan kiáll, utána már nincs újra visszaút... :)

Kedves sztori a legkedvesebb visszajelzésről

Mindig nagyon boldog vagyok, amikor látom, hogy üres tálak, chafingek érkeznek vissza a konyhára, szoktam is mondani, nah gyerekek ma sincs sok dolgotok, mert kitörölt tálakat kaptunk vissza. Mosogatni már nem is kell. :)
A rendezvények utáni elpakolás közben az egyik kollégám felém irányított egy kérdést. "Mariann, szeretne egy idős hölgy beszélni veled, lenne pár perced?" Hát persze. Megtöröltem a kezem, megigazítottam a ruhámat és kimentem a vendégünkhöz. Egy bottal járó, kedves arcú, széles mosolyú hölgy várt engem, kezet fogtam vele, bemutatkoztam és megkérdeztem, hogy miben segíthettek.
Anna néni megfogta a kezemet és csak annyit mondott: "Már segített drága Mariann. 84 éves vagyok, gyerekként menekültem a szüleimmel Amerikába, sok konzulátusi rendezvényen vettem részt az életem során, de a mai napon visszakaptam egy pillanatra a gyerekkoromat, amit Magyarországon töltöttem a nagyszüleimmel. Az íz, amit ma éreztem a főztödből, olyan volt, mintha a nagymamám készítette volna."

Szerintem nem kell tovább mondanom, hogy Anna néni könnye és az én könnyem is kicsordult, átöleltem és azt éreztem, én is mindent megtanultam a szüleimtől és a nagyszüleimtől.

Az érzés nagyon jó volt, és minden egyes fárasztó verejték feledésbe merül egy ilyen köszönet után. Egy csodálatos, békés március 15-e után, felkészítettük magunkat a következő napra. Fáradtságot nem kímélve újra nekiálltunk 150 főre főzni, mert a következő napon, azaz március 16-án, a Manhattantől egy jó félórányira fekvő Pelhamben megrendezett magyar napokra kellet készülnünk.

Egy újabb kérést kellett teljesítenem. Számomra mindig nagy öröm, ha azt kérik, hogy legyen csirkepaprikás galuskával és tejfölös gombapaprikás, elsősorban amerikaiakból álló közönség számára. Voltak, akik többször is visszajöttek, hogy ezzel nem tudnak betelni, és ha nem baj, egy pár falatot még hadd egyenek.
Bárhogy is próbálom, tényleg nem lehet leírni azt az érzést, amikor az a rengeteg ember, akik azért álltak türelmesen sorba, hogy megkóstolhassák, amit készítettem, mind hálás és megelégedett arccal falatoznak, majd odalépnek hozzám, hogy megköszönjék a munkámat és a fáradozásomat.

Azt hiszem, ez mindenért kárpótol.

Engem pedig az tesz egy ilyen kimerítő hét után még boldogabbá, ha a közeli barátaimra még egy laza vacsorát is készíthettek, elengedhetem az egész heti izgalmat és feszültséget és közben egy jó pohár magyar bor mellett megvacsorázhatunk és elmesélhetjük, hogy kivel mi minden történt a héten."

Folytatjuk! Legközelebb Brooklynból jelent nektek Kiss Mariann, az első street food openről...