Mi vagyunk a Jövő Menedzserei! – Perecz Panna interjúja

2021. november 29.
Szerző: InStyle

Íme a Mi vagyunk a Jövő Menedzserei! kampány interjúsorozatának huszonkilencedik része, Perecz Pannával, aki a Shell Hungary Zrt. adótanácsadója!

Ha a Jövő Menedzsere Mentor Programból ki kellene emelnetek egy pillanatot, ami a legemlékezetesebb volt az együtt töltött alkalmak során, mi lenne az?

A legmeghatározóbb élményem az volt, amikor egyik beszélgetésünk alkalmával elmeséltem mentoromnak, Borbély Zoltánnak, hogy van egy feladat, amire számíthatok a jövőben, viszont nem tudom mikor, és rettegek tőle. A kollégáim azt mondták, hogy rengeteg időmet és energiámat fogja elvenni a mindennapi dolgok mellett. A feladattól való rettegésem odáig fokozódott, hogy aludni sem tudtam tőle, mindig attól féltem, hogy a következő nap csörög a telefon és szólnak, hogy indul a projekt. Amikor ezt elmeséltem Zolinak, csodálkozva hallgatta, mert általában szeretem a kihívásokat és meglepte a rettegésem. Azt tanácsolta, próbáljak erre a feladatra úgy tekinteni, hogy egy remek tanulási lehetőség, és ha egyszer átesek rajta, akkor a félelmem is meg fog szűnni. Ne rettegéssel gondoljak rá, hanem izgatottan várjam, hogy mikor csörög a telefon, hiszen akkor minden fekete folt kifehéredik és lebomlanak bennem a falak. A beszélgetésünk után sokat gondolkodtam azon, amit Zoli mondott, és igazat adtam neki. Ezért hamar át is tudtam a gondolkodásomat kapcsolni és minden egyes munkanap reménykedtem benne, hogy jön a telefon és indul a projekt. Eszméletlenül felszabadító érzés volt, hogy ezt a terhet sikerült levennünk a lelkemről. Amikor fél évvel később végül felhívtak, rendkívül boldog voltam! Az első ember, akinek azonnal el is újságoltam az Zoli volt. Még arra is emlékszem, hogy annyit mondott "Megeszed őket reggelire!". A projekt egyébként éppen most ért véget, rendkívül sikeresen. Azóta is mindenkinek egyből ezt mesélem, aki a programról kérdez.

-

Hogyan jellemeznétek a mentorod és közted kialakult kapcsolatot? Milyen területeket és témákat érintettetek?

Abszolút baráti kapcsolat „mester” és tanítványa között. Nyilván a kezdetek kezdetén inkább szakmai volt, de szerintem nagyon hamar átment barátiba. Ráadásul a mi találkozásainkat hátráltatta a COVID és a karantén is. Egyedül az utolsó alkalmat tudtuk személyesen megtartani és találkozni, egészen addig online beszélgettünk. Ennek ellenére emlékeim szerint egyetlen megbeszélés sem volt olyan, ahol ne beszéltünk volna magánjellegű dolgokról is. Egy bizonyos mélységben ezek a témák össze is kapcsolódnak, mindennek megvan az értelme és oka. A kötelező karatén időszaka után igyekeztünk személyes találkozókat is tartani: ebéd, reggeli stb. és a mai napig találkozunk időről időre. Továbbá úgy érzem, hogy nagyon őszinte a kapcsolatunk. Biztos azért is, mert mindketten nyitott emberek vagyunk. Volt olyan, amikor egy teljesen magánéleti dolgot osztottam meg Zolival, és kíváncsi voltam a véleményére, hogy a főnökömnek vajon jeleznem kell-e, vagy inkább ne. Nincs bennem semmi félelem vagy kétség, tudom, hogy bármit elmondhatok neki. Ráadásul odafigyel arra is, hogy összekösse a menteejeit, így van egy kis közösségünk. Ezáltal nem csak Zolitól, de egymástól is sokat tanulhatunk, és nagyon jó barátságok tudnak kialakulni.

-

Szakmailag, vezetőként vagy emberileg érezted a leginkább hatékonynak a programot és miért?

Zolival teljesen más területtel foglalkozunk, így szakmai dolgok kevésbé kerültek szóba. Inkább érdekes volt számunkra a másik nézőpontja és a másik feladatkörének kihívásai.  Vezetőként és emberileg is nagyon sokat kaptam. Úgy érzem, sikerült valamit elcsípnem Zoli életbölcsességéből, ami az élete minden területére kiterjed. Nagyon sok olyan gondolata volt, ami megnyugtatott, és egy életre iránymutatást adott. A legközelebbi barátaim szerintem már jól ismerik az olyan szófordulataimat, mint a "Nekem a mentorom azt tanácsolta, hogy…", egyszerűen mindenkinek próbálok segíteni azokkal a gondolatokkal, amiket Zolitól kaptam. Egyszer olvastam egy elméletet a vezetővé válásról, ami nagyon megragadt bennem. Ennek az volt a mondanivalója, hogy a vezetővé válás útja egyre magányosabb, hiszen az ember körül egyre kevesebb olyan ember van, aki hasonló szituációkkal találkozik, mint ő, így egyre kevesebb emberrel tudja megbeszélni a problémáit és gondolatait. Szerintem a mentorprogram erre a magányra ad egy nagyon jó megoldást. A programon keresztül a felmerülő kérdéseinket, kihívásainkat és bizonytalanságainkat beszéljük meg a mentorokkal, és életre szóló iránymutatást kapunk.

-

Perecz Panna mentora Borbély Zoltán, a Schiller Flotta Kft. ügyvezetője volt.

A Menedzserszövetség október végén elindította Mi vagyunk a Jövő Menedzserei! kampányát, melyben az elmúlt időszak mentor programjaiban részt vevő közel 150 mentorált közül kiválasztott 30 olyan fiatalt mutat be, akik kiemelten aktív tagjává váltak a Szövetségnek. Kövessék figyelemmel a sikertörténeteket az InStyle karrier rovatában 30 mini interjún keresztül november 1-től minden nap. 6 kisfilm is készült 12 mentor-mentee párossal, mely a Menedzserszövetség social media felületein és szintén az Instyle karrier rovatában jelenik meg, filmenként 2-2 páros sikeres munkájáról.