Szépség
A mesterséges intelligencia megjósolta a 2024-es Oscar-gála győzteseit: vajon igaza lesz?
Promóciók
Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán
A mesterséges intelligencia beleásta magát az esélylatolgatásba, és úgy döntött, megosztja velünk, hogy szerinte hogyan is fog végződni az idei Oscar-díjátadó!
Már mindenki nagyon várja az idei Oscar-díjátadót, amit 2024. március 11-én hétfőn (magyar idő szerint március 10-én éjszaka) fognak megrendezni, és persze Hollywood színe-java részt vesz majd rajta.
Persze a találgatások már hónapokkal ezelőtt elkezdődtek azzal kapcsolatban, hogy vajon kik fognak aranyszobrocskával hazatérni, az viszont biztos, hogy az emberek nagy bánatára Margot Robbie a Barbie című filmért biztos nem kap Oscar-díjat a bezsebelni, a legjobb női főszereplő kategóriában ugyanis nem jelölték (erről itt olvashatsz bővebben).
De mi van, ha azt mondjuk, hogy mi megkérdeztük a mesterséges intelligenciát a lehetséges győztesekről, és válaszolt nekünk, így mondhatni megjósolta, hogy kik fognak két hét múlva Oscar-szoborral távozni az eseményről!
De először nézzük meg a fontosabb kategóriákat és a jelölteket:
Legjobb férfi főszereplő:
- Bradley Cooper (Maestro)
- Colman Domingo (Rustin)
- Paul Giamatti (Téli szünet)
- Cillian Murphy (Oppenheimer)
- Jeffrey Wright (American Fiction)
Legjobb férfi mellékszereplő:
- Sterling K. Brown (American Fiction)
- Robert De Niro (Megfojtott virágok)
- Robert Downey Jr. (Oppenheimer)
- Ryan Gosling (Barbie)
- Mark Ruffalo (Szegény párák)
Legjobb női főszereplő:
- Emma Stone (Szegény párák)
- Lily Gladstone (Megfojtott virágok)
- Carey Mulligan (Maestro)
- Sandra Hüller (Egy zuhanás anatómiája)
- Annette Bening (Nyad)
Legjobb női mellékszereplő:
- Emily Blunt (Oppenheimer)
- Danielle Brooks (Bíborszín)
- America Ferrera (Barbie)
- Jodie Foster (Nyad)
- Da’Vine Joy Randolph (Téli szünet)
Legjobb rendező:
- Justine Triet (Egy zuhanás anatómiája)
- Martin Scorsese (Megfojtott virágok)
- Christopher Nolan (Oppenheimer)
- Yorgos Lanthimos (Szegény párák)
- Jonathan Glazer (Érdekvédelmi terület)
Legjobb film:
- Megfojtott virágok
- Maestro
- Oppenheimer
- Előző életek
- Szegény párák
- Érdekvédelmi terület
Ha kíváncsi vagy, hogy az AI szerint kik fogják megnyerni végül kategóriánként az Oscar-díjat idén, akkor katt a galériára!
A cikk a ChatGPT-4 segítségével készült.
Ha kíváncsi vagy, hogyan néznének ki a királyi család tagjai a mesterséges intelligencia szerint, ha az Éhezők viadala című film főszereplői lennének, akkor katt a galériára!
Galéria / 6 kép
A mesterséges intelligencia szerint így néznének ki a királyi család tagjai, ha Az éhezők viadala főszereplői lennének
A JOY magazin írása.
Szépség
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Promóciók
Öltöztesd életed abba, ami értékes! - az Answear.hu-val!
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
6 rákellenes tavaszi zöldség: most van szezonjuk!
Már nem sokáig élvezhetjük a tavasz szépségeit, így érdemes még most jó sokat fogyasztani az idényzöldségekből. Az alábbiakban olyan tavaszi zöldségeket hoztunk, melyek nemcsak ízletesek és kiváló fogyókúrás alapanyagok, de bizony még rákellenesek is. Mutatjuk is, melyek ezek.
Sokkoló történetek: 10 híres történelmi alak, akit lelőttek
Borzasztó, mikor valaki kioltja egy másik ember életét. Az ismert emberek halála mindig nagyobb figyelmet kap, de ez teljesen érthető: most összegyűjtöttük azokat az eseteket, mikor lelőttek egy hírességet.
Magyar is van köztük! 10 európai úti cél, ami igazi rejtett gyöngyszem
Nemcsak a legismertebb és legfelkapottabb helyszínek nyújthatnak nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget.
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Neked milyen lépésekből áll a hajápolási rutinod? Biztos vagy benne, hogy eddig mindent jól csináltál? Cikkünkből megtudhatod!
Micsoda belépő! Anya Taylor-Joy élete legszebb ruhájában lépett a cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegére
A cannes-i filmfesztiválon mutatták be először Anya Taylor-Joy és Chris Hemsworth legújabb filmjét. Májusban kerül be a magyar mozikba a Furiosa: Történet a Mad Maxből!
Ők 2024 legszerencsésebb csillagjegyei: május 25-e után megváltozik az életük!
Az asztrológus szerint a Jupiter hozza el a szerencsét ezeknek a csillagjegyeknek.