Megható fotót posztolt újszülött kislányáról az exmodell

Forrás: Getty
2020. február 5.
Szerző: InStyle.hu

A legendás sci-fi hősnő valódi ősanyává változott.

Ahogy arról korábban beszámoltunk Milla Jojovich egy pillanatra sem bizonytalanodott el, amikor kiderült, hogy pár évvel ezelőtti vetélése után negyvennégy évesen ismét állapotos. Az összetéveszthetetlen, markáns vonásairól legendás sci-fi hősnő tudta, most minden rendben lesz, és így is történt. Megszületett a színésznő harmadik kislánya, akinek nővéreihez hasonlóan különleges nevet választottak, ami ráadásul még fiúnév is: Osian Lark Elliot Jovovich-Anderson.

Az exmodell nem titkolta, hogy sokkal nehezebben élte meg az elmúlt kilenc hónapot, mint harminckét évesen, amikor első gyermekét, a most már tizenkét éves Ever Gabót várta. Életkora mellett ehhez az is hozzájárulhatott, hogy korábbi vetélését nagyon nehezen dolgozta fel. Azonban valódi ősanyaként erőn felül mindent megtett azért, hogy a családja ebből semmit ne érezzen.

Nézd meg a galériánkat - 5 kép
Milla Jojovich nagy pocakkal

Számos olyan ifjúkorán túllépett férfi modell van a világon, akik a legkünbözőbb pályáikat elhagyva vagy amellett gondolták úgy, hogy ők bizony kamera elé állnak. És milyen jól tették! Van, aki a...

Tovább olvasok