Matthew Perry a maga 24 évével annak idején a Jóbarátok legfiatalabb tagjának számított az induláskor, és talán pont ez a tapasztalatlanság okozta a vesztét. A sztár vitathatatlanul sokat köszönhet Chandler Bingnek, az elcseszettül szocializált irodai droidnak, aki mélyen szerette legjobb barátját, Joey-t, és feleségét, Monicát. Úgy is mondhatnánk, sok néző láthatta magát – vagy valakit, akit jól ismer – Chandlerben. Matthew-nak Bing megváltotta a jegyét arra a vonatra, ami a csillagokig repíthette volna, de végül a mélyben kötött ki.
Volt három évad, amire egyáltalán nem emlékszem, valahol a 3. és a 6. évad között. Nem annyira voltam magamnál abban az időben.
-Vallott kegyetlen őszinteséggel múltjáról korábban Matthew. A színész ugyanis sokáig komoly alkohol- és drogproblémákkal küzdött, és bár korábban azt állította, a Jóbarátok épp a „tiszta” korszaka volt, már tudjuk, ez sem volt igaz. Matthew-t senki nem készítette fel arra a nyomásra, ami rá várt, ő pedig egyszerűen összeroppant. A színésznek megvolt mindene, ám a magány és a meg nem értettség elsöpörte előle minden kilátását. A komoly szerepek elkerülték, majd a kisebbek is. Az is lehet, hogy Matthew Perrynek más utat szánt az élet. Az elvonók sorozata után új célt tűzött ki magának: más szenvedélybetegeken akart segíteni. Először saját malibui otthonát alakította át a leszokóban lévő sorstársainak, majd egy könnyebben elérhető helyre költöztette át az intézményt. A Perry House azóta sokaknak segített az alkohollal vívott harcban, Matthew pedig munkájáért néhány éve a Fehér Házban vehetett át kitüntetést.
Hogy mi Matthew Perry halálának oka, arról egyelőre nem tudni. A sztárhoz hiába érkeztek már ki a mentők, nem tudták újraéleszteni, és bár a rendőrség az idegenkezűséget kizárta, valamint kábítószert sem találtak az otthonában, a toxikológiai vizsgálatra még várni kell.
Matthew Perry-re mi most a legemlékezetesebb Chandler Bing pillanataival emlékezünk. Kattints galériánkra és elevenítsd fel velünk a Jóbarátok 10 évadának legkedvesebb, vagy mondjuk inkább úgy: LEGBINGESEBB jeleneteit!
Chandler Bing legjobb Jóbarátokos pillanatai
Ebben a galériában pedig azokat a színészeket találod a Jóbarátokból, akik már elhunytak a sorozat bemutatása óta!
7 színész a Jóbarátokból, aki már elhunyt a sorozat bemutatása óta