Szépség
Ma egy igazán különleges égi jelenségére kerül sor - Ezt kell tudnod a márciusi Féregholdról!
A márciusi telihold kapcsán egy dolog biztos: a vonzás törvényét most felejtsd el!
Ma, azaz március 25-én ismét telihold lesz, méghozzá Féreghold, melynek intenzív energia ismét nagy erőkkel hat majd rád és döntéseidre, szóval jobb, ha felkészülsz ezúttal egy kis lelki káoszra.
Ráadásul a mai telihold, egyben félárnyékos holdfogyatkozás is, ami emellett a Mérleg jegyében van, ez pedig hatással lesz a szociális életedre és a kapcsolataidra. Az asztrológusok szerint ezekben a napokban nagyobb késztetést érezhetsz arra, hogy magad mögött hagyd azokat a kapcsolataidat, melyek már nem szolgálják a jövődet illetve a céljaidat. Ezek a felfokozott érzelmi energiák pedig szakításhoz és nem várt kemény érzelmi hullámokhoz vezethetnek - de mindezektől nem leszel túl sokáig letörve. Mindez azért van így, mert már csak pár hét választ el az április 20-án érkező hatalmas Jupiter-Uránusz együttállástól:„A terjeszkedés, a bővülő energiák bolygójának, a Jupiternek ritka találkozása az Uránusszal, a szabadság bolygójával nagy megvilágosodásokat tartogat. Lassan elkezdjük észrevenni, hogy miért olyan fontos a felszabadulás elfogadása növekedésünk és fejlődésünk szempontjából” - mondja a szakember. Mi kell ehhez? Fogadd elazt, amin már túlnőttél, hogy megszabadulhass a múltadtól. Légy nyitott a jövővel és az azzal járó új felfedezésekkel kapcsolatban. Miként teheted meg mindezt a legkönnyebben? Mondjuk is!
Szeretnéd kihozni a legtöbbet magadból a Féreghold idején? Mondjuk is, hogy miket érdemes tenned a következő napokban magadért és milyen szokásokat érdemes inkább kerülnöd!
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Újabb 7 elképesztően hangulatos vár Magyarországon
Ismét megmutatjuk, miért érdemes egy kirándulás alkalmával hazánk várait megcélozni!
A hasi elhízás és a zsigeri zsír kialakulásának 4 fő oka: 6 tipp, amivel megelőzheted a bajt
A hasi elhízás napjaink egyik leggyakoribb társadalmi problémája, és sokakat érint világszerte. De miért alakul ki, és hogyan lehet megelőzni? Bemutatjuk a hasi elhízás négy fő okát és megoldásokat kínálunk a megelőzésére!
Női cipők akciós áron - 10 csodálatos lábbeli, amit hihetetlen kedvezménnyel vehetsz most meg!
Van egy olyan érzésünk, hogy ezek között az akciós cipők között tuti, hogy ráakadsz az új kedvencedre!
4 híres filmes karakter, akinek a sorsa másképp alakult a könyvben, mint a filmben
Tudtad, hogy mi történt ezekkel a karakterekkel valójában?
Hitler ezért a romantikus filmért rajongott: avagy íme a történelem 12 legelítéltebb alakjának kedvenc filmjei
Igen meglepő ez a filmes lista! A történelem legelítéltebb alakjainak kedvenceit gyűjtöttük össze, amikért egyébként sok millión rajonganak!
14 filmes helyszín, amely turistacélpontnak is kiváló
Ráadásul nem is csak a rajongóknak mondanak valamit, hanem a hollywoodi szereptől elvonatkoztatva is gyönyörűek.