A legidősebb szupermodell több mint 75 éve van a pályán – akkor és most fotók

Forrás: Getty Images
2023. november 6.
Szerző: InStyle

Az 1931-ben született Carmen Dell’Orefice néha még ma is végigvonul a kifutókon. 13 éves volt, amikor felfedezték, és az elmúlt hét évtizedben a Vogue, a Harper’s Bazaar és a Vanity Fair, sőt, Salvador Dalínak is múzsája volt. Tudj meg még többet fordulatos modellkarrierjéről és nézd meg a pazar képgalériát!

Carmen Dell’Orefice hamisítatlan New York-i lány; édesanyja magyar ballerina, édesapja olasz származású hegedűművész volt. A szülők hol összevesztek, hol kibékültek, ezért a kislány akkori szokás szerint itt-ott, rokonoknál, illetve nevelőotthonokban nevelkedett. Carment 13 évesen, 1944-ben fedezte fel Herman Landschoff fotóművész felesége: a buszon ült éppen és balettórára tartott.
1946-ban a keresztapja bemutatta a Vogue-nak és a 15 éves Carmen modellszerződést írt alá 7,50 dolláros órabérért. Még abban az évben felkerült a magazin címlapjára, és később Piroskának, Hófehérkének és Hamupipőkének stylingolva bukkant fel itt újra más ismert modellek társaságában.

Ám egy keresett modell fizetése akkoriban még kevés volt ahhoz, hogy eltartson egy családot, ezért Dell’Orefice és az édesanyja egyik napról a másikra éltek. Telefon nem lévén, a Vogue futárokat küldött a lakásukra, hogy hírt adjon a megbízásokról. Carmen görkorcsolyával járt a fotózásokra, hogy spóroljon a buszjegyen. Úgy lesoványodott a nélkülözéstől, hogy a kor híres divatfotósai, Horst P. Horst és Cecil Beaton ki kellett hogy tömjék a ruhákat anyagokkal. Pedig ekkor már nem csak a legismertebb fotósok dolgoztak vele, hanem maga a híres festő, Salvador Dalí is.

Modellügynöksége, az Eileen Ford hamar kipottyantotta a kegyeiből, alultápláltsága miatt pedig orvosi kezelésre volt szüksége. Injekciókat kapott, hogy beinduljon a pubertása és idővel szerencsére felszedett pár plusz kilót, melynek hatására újra érdeklődni kezdtek iránta az ügynökségek és hamarosan 300 dolláros órabérért vállalt munkát különféle fehérnemű katalógusokhoz.
Az 1950-es évek elején Bill Milesszal élt házasságban, ám kapcsolatuk közös gyermekük, Laura születése után romlani kezdett, a férfi rendszeresen elszedte Carmen pénzét, így végül elváltak útjaik. 1958-ban Dell’Orefice hozzáment Richard Heinmann fotóshoz, és úgy döntött, hogy visszavonul a modellkedéstől, a férfi válaszul erre elhagyta őt. A furán sikerült házasság ellenére is barátok maradtak, Heinmann 2013-ban bekövetkezett haláláig. Harmadik házassága Richard Caplan építésszel 11 évig tartott.
Harmadik válása után újból pénzre volt szüksége, így 1978-ban visszatért a modellkedéshez, szerencsére nem volt nehéz visszarázódnia a divat világába, és elég gyorsan ismét felkapták, így nemcsak az áruházak katalógusaiban tűnt fel, de a legnagyobb magazinokban is helyet kapott. Carmen június 3-án ünnepelte a 92. születésnapját és néha-néha még mostanság is elvállal egy-két munkát.

Nézzétek meg a galériát, amelyben a 40-es évek végétől egész napjainkig pózol Carmen!

Nézd meg a galériánkat - 11 kép
Akkor és most: a legidősebb élő szupermodell fotóitól eláll a lélegzeted!