Az év visszatérője! Egy elfeledett kiegészítő, ami 2023-ban alapjaiban alakítják át a ruhatárunkat

Forrás: Getty Images
2023. augusztus 18.
Szerző: Ujvári Viki

Az övekre mindig indokolatlanul kevés fény irányul, pedig mint láthatod, érdemes lenne komolyabban is foglalkozni velük!

A kiegészítők kapcsán hajlamosak vagyunk lazábban gondolkodni, és bár a cipők és a táskák azért még mindig kiemelt helyet élveznek a stílusötletek között, azért az apróbb részletek felett már sűrűbben siklunk el annak ellenére is, hogy az övek mindent megtesznek azért, hogy hozzák a tőlük vártakat. Ám most lehet, hogy fordul a kocka!
Már a 2023-as őszi-téli kollekciók bemutatóin sejteni lehetett azt, ami aztán a TikTok felületén vált teljesen nyilvánvalóvá, miszerint az övek most jutottak el arra a pontra, ami újfent a top kiegészítők sorába repítheti őket. A 2000-es évek szenvedélyes múltidézése úgy látszik, hogy esetükben is jövedelmezőnek bizonyul és annyira jól vissza is rázódtak a dologba, hogy számos változatban kápráztatnak majd el minket.

A Max Mara és a Tod's például a vastagabb, látványos vonalra ment rá, ami nagyon jól fog illeszkedni a hűvösebb időszak rétegeivel.

forrás: Max Mara, Tod's

A Chanel és a Hermès egy kicsit visszafogottabbra vette a formát, de ez mit sem vett el abból a bizonyos pluszból, ami az öveket képes egy emlékezetes szintre emelni.

forrás: Chanel, Hermés

A Weinsanto és a Mithridate pedig a varázslatra ment rá, megmutatva azt, hogy egy övbe is lehet egy fokkal többet álmodni.

forrás: Weinsanto, Mithridate

Tetszik? Akkor mutatunk pár szuper street style tippet öv témában!

Nézd meg a galériánkat - 8 kép
Stílustippek: Látványos övek

És persze ha még nem találták rá a saját látványos övedre, akkor shoppingajánlónk is jól jöhet!

Nézd meg a galériánkat - 7 kép
Az elkövetkezendő hónapok legszemrevalóbb látványos övei