„Nem az én világom” - Ez az oka annak, hogy Kristin Davis sose akart megházasodni

Forrás: HBO
2023. december 8.
Szerző: Ujvári Viki

Kristin Davis magánéletéről nem igazán mondható el az, hogy egybeolvadt az általa játszott karakterével.

Kristin Davis 1998-ban bújt először Charlotte York szerepébe, és a Szex és New York történetszálai során együtt izgulhattunk vele, hogy végre valamelyik hódolójában testet öltsön az a bizonyos herceg fehér lovon, akire kislánykora óta vágyott és aki által végre valósággá válhat az álomként dédelgetett tökéletes esküvő.

A történet rajongói persze nagyon jól tudják azt, hogy Charlotte végül a számára elsőre kicsit sem vonzó Harry Goldenblattban talált rá az igazira, és ment feleségül hozzá, hogy aztán élete másik nagy álmát is valóra váltva kétszeres anyuka legyen. Szóval míg karakterének szinte már rögeszméjévé vált az, hogy végre ne a szingli nők táborát erősítse, addig a valóságban Kristin Davis őszintén vállalja azt, hogy igazából sose vágyott arra, hogy férjhez menjen. „Nagyon eltérő életstílusunk van, tudod? Nem vagyok házas, soha nem is voltam házas. Ez nem az én világom. Sohasem ez volt a fókuszban” - mondta Lea Shearernek és Joanna Teplinnek a Best Friend Energy podcast egyik epizódjában. A színésznő azt is elárulta, hogy kezdetben aggódott is amiatt, hogy mennyire lesz képes hihetően és élethűen visszaadnia a nézőknek Charlotte karakterét, hiszen a tündérmeséken felnőtt, gazdag családból származó connecticuti lány annyira másra vágyott, mint ő maga. A beszélgetés során elárulta azt is, hogy a szériában látható első esküvőjén viselt Vera Wang ruháért nem annyira rajongott, annak ellenére sem, hogy legalább 35 darabot próbált fel a szalonban, de egyáltalán nem kápráztatta el ez a kreáció sem. „Nem, nem viselném azt a fátylat. Én egyiket sem viselném. De hű voltam hozzá. Tudod, mire gondolok? Mintha egy karakter teljes valójában beléd olvadna, és szereted, mert ő szereti. Nem vagyok az a tipikus házasulandó fajta, de Charlotte szerette, szóval én is szerettem.” Ettől függetlenül a történetben a kedvenc pillanata az, amikor figurája hozzámegy Harry Goldenblatthoz. Végeredményében csak sikerült neki jól hoznia a rá osztott szerepet, a színésznő hibátlan vette az elé háruló akadályokat, és mindenkit meggyőzött arról, hogy nála alkalmasabb embert aligha találhattak volna Charlotte megformálására.

forrás: HBO
Kristin Davis a Szex és New York sorozatban alakított Charlotte-tal ellentétben korántsem akkora házasságpárti, sőt...

A most 58 éves Kristin Davis magánéletéről egyébként nem sokat tudni, de annyi bizonyos, hogy egykoron gyengéd szálak fűzték olyan színészekhez mint Alec Baldwin és Steve Martin, de Aaron Sorkin forgatókönyvíróval is randizott egy pár hónapig. Ettől eltekintve abszolút boldogan éli a szinglik életét, és családi állapota sem befolyásolta abban, hogy anya legyen. 2011-ben fogadta örökbe lányát, Gemma Rose Davist, 2018-ban pedig fiát, Wilsont.

És ha már Charlotte esküvői ruhájánál tartunk, akkor kattints tovább és nézd meg azt a bizonyos darabot - és a másodikat is! És ha már ott jársz, a tévétörténet más szépséges esküvői ruháit is érdemes szemügyre venned!

Nézd meg a galériánkat - 13 kép
15 tévés esküvői ruha, ami a rajongók szívét is elrabolta