Bújócska Biancával

2014. december 22.
Szerző: admin

Megszokhattátok már, hogy az InStyle magazinban és az InStyle.hu-n előszeretettel mutatunk be tehetséges fiatalokat. Ismerjétek most meg Kovács Richárd fotóst, aki nemrég készítette legújabb divatanyagát Bernát Bianca topmodellel.

Richárd a fotózással több mint 6 éve került először kapcsolatba. "Teljesen véletlenszerűen indult az egész: karácsonyra kaptam egy kis kompakt fényképezőgépet, és onnan jött magától minden, azóta autodidakta módon fejlesztem magam. Eleinte ez nehézkes volt, mert nagyon fiatal (12 éves) voltam és vidéken éltem. Ma, 19 éves fejjel, sok támogató szakmabeli baráttal és ismerőssel, örök kritikusommal és budapesti lakcímkártyával könnyebb."
A fiatal fotóst eleinte - természetesen - szinte minden ága érdekelt a fotográfiának, de aztán szépen lassan kezdett körvonalazódni, hogy mi is vonzza igazán. "Ez elsősorban a divatfotózás, illetve utazásaim során (amiből szerencsére az elmúlt két évben nem volt hiány) szeretem megörökíteni azokat a helyeket, embereket, részleteket, tájakat, amiket érdekesnek, újszerűnek találok. Vagy csak egyszerűen szépnek."
"A fotózás alapgondolata a hide & seek volt, ami angolul a bújócskát jelenti. Ennek megfelelően minden képbe próbáltuk belecsempészni az elbújás vagy keresés motívumát alternatív formában. Erre a set berendezése, a smink kitalálása és a styling felépítése közben is nagy figyelmet fordítottunk. Az pedig egy külön elementum, hogy kizárólag magyar designerek ruháit használtuk, támogatva a magyar tervezők munkásságát" - árulta el Richárd az InStyle.hu-nak.


Styling: Magos Andi, Smink: Gyuris Noémi, Haj: Gyuris Ádám, Modell: Bernát Bianca @ Icon Model Management, Flashback Photo Studio