Te kibírnál egy napot hazugság nélkül?

Te kibírnál egy napot hazugság nélkül?

Megpróbáltam, de nem tudtam végigcsinálni egy napot füllentés nélkül!

Már nagyon vártuk a júniust, hogy végre bemutassák a Hatalmas kis hazugságok második évadát, nem csupán rajongóként számoltuk vissza a napokat, hanem InStyle-szerkesztőkként is, hiszen hónapok óta készültünk már arra, hogy a júliusi-augusztusi lapszám borítójára a sorozat sztárjai kerüljenek – illetve az egyikük, Shailene Woodley, a többiek pedig a belső anyagban kaptak helyet. Ahogy olvastuk az angol nyelvű interjúkat egyre kíváncsibbak lettünk, hogy vajon mi lesz a sorozatban, hogyan alakul a barátnők sorsa, hiszen a kapcsolatuk egy közös, sötét titokra épül. Egy közös hazugság tartja őket össze. Munka közben elkezdtünk erről beszélni, ki mikor, miért és mekkorát hazudik, ha kell. Egyébként kell hazudni? Ki lehet bírni nélküle egy napot? Megpróbáltam...

gif

Alapok, adatok

Minden kísérletnek kutatás az alapja ugyebár, így hát elkezdtem utánaolvasni, milyen adatok léteznek arról, átlagosan mennyit hazudnak az emberek. Persze a statisztikák is igazmondáson alapulnak, így nem tudhatjuk, hogy az alanyok, akik a kutatásban részt vettek, igazat mondtak-e arról, hogy mennyit hazudnak és mi számít nekik hazugságnak. A kutatások között találtam olyan eredményt, hogy átlagosan 100-szor hazudunk (és a férfiak sokkal többet, mint a nők!), és olyat is, hogy átlagosan 2 hazugság egy napra a reális. Nos, én a kettő mennyiség közöttire saccoltam a saját füllentéseim számát.

gif

Magadért hazudsz?

Amikor reggel végiggondoltam a napom (valójában próbáltam magamban megsaccolni, hányszor hazudhatok egy nap), a hazugság indítékain gondolkodtam. Két okból hazudunk: magunkat akarjuk menteni (vagy jobb színben feltüntetni) vagy máson akarunk segíteni, nekik akarunk kedvezni (a kegyes hazugságok tipikus esete).

Ébredés után 20 perccel elhagzott az első ferdítésem, amikor azt hazudtam, hogy már csak 5 percet leszek a fürdőszobában, pedig akkor kezdtem csak el a hajamat mosni, tehát minimum 15 percet kellett még várnia a családtagjaimnak. Második: induláskor a szomszéd néninek azt mondtam, nem sietek, amikor felvittem neki az ajtajáig a csomagjait, pedig késésben voltam. Harmadik: a kislányomnak megígértem, hogy este hazafelé veszünk fagyit, pedig tudtam, hogy valószínűleg szélvihar és eső lesz este, tehát mire beértem a munkahelyemre már 3 hazugságon voltam túl.

gif

Vannak vészhelyzetek

Egy fontos megbeszélés előtt 15 perccel felhívott a gyerekkori barátnőm, elkeseredett hangon kérdezte, hogy nem zavar-e. A hangjából éreztem, hogy baj van, így azt mondtam, mesélje el, amit szeretne, holott még készülnöm kellett volna a meetingre. A barátnőmet kirúgták azonnali hatállyal, így expressz lelkisegyélyt nyújtottam, de amikor kezdődött a megbeszélés, megmondtam neki az igazat, hogy mennem kell és este visszahívom – szóval ez végülis csak fél hazugságnak számított, nem igaz?! A munkahelyi értekezlet után újra csörgött a telefonom, egy telemarketinges hívott, azt kérdezte, van-e életbiztosításom, azt hazudtam, hogy igen, hogy lerakhassam a telefont, aztán még pár percig kattogtam ezen, elvégre az életbiztosítás biztosan nem hülyeség... Ez volt a az ötödik lódítás.

gif

Na jó, feladom!

Kimentem ebédelni a kantinba, összetalálkoztam véletlenül az egyik egyetemi ismerősömmel, egyből azt hazudtam, elképesztő jól néz ki, annak ellenére, hogy alig ismertem fel, annyira előnytelenül öregedett 15 év alatt (6. kamu), de a megvilágosodás ezután jött.

A lányból folyt a hazugság: elmesélte, hogy ma van az első próbanapja az egyik irodaházban a környéken, de biztosan nem marad sokáig ott, mert neki a 7 jegyű (!) fizetés már nem ér annyit, hogy belepusztuljon a munkába. Megosztotta velem, hogy a karrierjét még Berlinben kezdte el (ismerősöktől tudom, hogy közel sem a szakmájában helyezkedett el kint és alig tud még minig németül, mert az egyik szállodában ágyneműket vasalt 2 évig, amivel egyébként szerintem semmi probléma, de utána hazaköltözött), elmesélte, hogy többször is eljegyezték, de mindig ő farolt ki a kapcsolatból esküvő előtt. Be nem állt a szája, és hirtelen beugrott, hogy ő volt a legnagyobb kamugép az egyetemen, mindig úgy csalt ki belőlünk jegyzeteket, hogy kitalált valami családi tragédiát, vagy háztartási katasztrófát, ami miatt nem tudott éppen készülni, és mi rendre megkönyörültünk rajta. Nyilván akkor is odaadtam volna a kidolgozot tételeket, ha azt mondja, sorozatot nézett, randizott, aludt és nem volt kedve tanulni, de vannak, akik ragaszkodnak a piti hazugságaikhoz, hogy jobban érezzék magukat - és nem a beteges hazudozókra gondolok!

Egyre kellemetlenebbül éreztem magamat, egy csalónak, aki túl sokszor színezi ki a dolgokat, pedig a csúsztatás valójában az emberi természet része.

Tehát ez a lány 15 év után semmit nem változott, a link életművész egy mondatban többször hazudott, mint én addig egész nap, úgyhogy úgy döntöttem, semmi értelme tovább számolgatni az enyémeket, úgyis csak egyre kellemetlenebbül éreztem magamat, egy csalónak, aki túl sokszor színezi ki a dolgokat, pedig a csúsztatás valójában az emberi természet része. Hazafelé pedig jó idő volt, tényleg tudtam fagyizni, tehát a végeredmény végül eggyel kevesebb lett volna.

Ha szeretnéd tudni, mikor hazudnak neked, akkor most figyelj! Eláruljuk a legárulkodóbb jeleket!

Tovább olvasok
Tovább olvasok
Visszatér mindenki kedvence, a francia!

Évtizedek teltek el úgy, hogy mindenki ezt akarta, variálta és megrögzött rajongója lett. Az elmúlt pár évben mellőztük, mert jöttek újdonságok, de most visszatér.

Innen ered az énekesnő híres lófarka

Ha valakinek Ariana Grande nevét mondjuk, szinte egyből a hosszú copfba kötött barna hajzuhatag, cicásra sminkelt szem, és a csillogás jut eszébe.

Egyik kedvenc filmünk sorozatként tér vissza

Andie és Ben, Kate Hudson és Matthew McConaughey... Ők voltak 16 éve az egyik legviccesebb pár...

Félresikerült szelfik - te is látod a háttérben azt a...?

Pedig csak egy cuki szelfit akartak. Hát nem igazán jött össze, a háttérben ugyanis valami mindig meghiúsította a tervet...

5+1 vibráló város szingli utazóknak

Szükséged van egy kis elmélyülésre? Arra a legjobb dolog az egyedüli utazás. Megváltoztatja az életedet.

Így verik át a sztárokat kamu gyémántokkal a kapzsi ékszerészek

Gondolnád, hogy a szupersztárokat simán kamugyémántokkal verik át? Bizony így van, egy sztárékszerész elmondta, miért történik ez.

A prosti, a rablóvezér és a kalóznő

Ez a három nő férfitársaikat megszégyenítő módon fosztogatott, kémkedett és tartotta rettegésben a vad vizeket.

Szexi sztárok a CK új kampányában

A márka fehérneműreklámjai már-már ikonikusak. Anno a Kardashian-lányok és Jamie Dornan is a modelljük volt. Idén feltűnnek új arcok és visszatérők is...

Mesterien hazudsz? Tesztünkből kiderül!

A neves hazugságszakértő 10 másodperces tesztje segítségével könnyedén megbizonyosodhatsz arról, hogy mennyire vagy nagy játékos.

Hasizmot villantott a dögös énekesnő

Kockahasa nincs, de nagyon jó formában van. Nagyon dögös!

Hallgasd meg Miley árulkodó, szakítás után írt számát!

Miley Cyrus és Liam Hemsworth nemrég szakítottak, az énekesnő pedig már el is mondta a véleményét a dologról, méghozzá egy dalban!

Egyre többet mutogatja magát a sármos színész

Leégett testét immár harmadjára mutatta meg, bár most kicsit viccesebb formában, mint legutóbb.

Sokkoló fotót posztolt magáról a fiatal modell

Egyenesen rémisztő ez a fotó, nem is nagyon tudjuk hova tenni. Baseball ütővel, fenyegető szemekkel néz a fotón.

Imádod a karácsonyt? Ennek garantáltan örülni fogsz!

A Trónok harca film egyik legszexibb színésznőjét választották főszereplőnek. Nagy sikert jósolnak a filmnek.

Hajstílusok, amik idén ősszel aratni fognak

Nyáron sokan elhanyagolják a hajukat, az ősz azonban ennek teljes ellentétjéről szól.

Amitől rettegnek a nők: bütyök és kalapácsujj

A tűsarok a nők fegyvere. Viszont egy rosszul megválasztott darab lábdeformitást okozhat, akárcsak ezeknek a celebeknek.

Félresikerült tetoválások - sokkot kapsz!

Egy meggondolatlan döntésért fájdalmasan sokat fizethetsz, akárcsak ezek a lányok és fiúk, akiknek nem éppen úgy sikerült a remekművük, mint szerették volna.

Nem hiszed el, ki alapít saját szépségmárkát!

Még az is lehet, hogy veszélybe kerül Kim Kardashian és Kylie Jenner sminkkirálynői koronája?

Téged is kiborít a péniszes rúzsreklám?

A NARS új Insta reklámja kissé talán túlságosan is pajkos lett, ki is borult miatta az internet. De Chrissy Teigen például nagyon bírta. Te mit gondolsz?

BRÉKING! Babát vár a legismertebb plus size modell

Nagyon különleges módon ünnepelték kilencedik házassági évfordulójukat.

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem