Akinek Freddie Mercury iránti érdeklődés e túlmutat a 2018-as Bohém rapszódián , annak következzen pár, a moziból kihagyott piszkos részlet. Olyan kalandos, hihetetlen, és néha akár sokkoló sztorik, amik fémjelezték minden idők egyik legnagyobb énekesének és ikonjának életét. Amik hozzátettek ahhoz, hogy ki is az az igazi Freddie Mercury , bár én azt hiszem, ezt igazán soha senki sem tudta. Jöjjenek a legvadabb Freddie Mercury sztorik! 1. Bulik Dianával Freddie Mercury és Diana hercegné ma már köztudottan jó barátságot ápoltak. Diana bármennyire is szeretett volna több időd tölteni az énekessel, a körülöttük lévő felhajtás feszélyezte őt, így Freddie egy alkalommal kitalálta, hogy Dianát álruhába öltözteti, hogy ne szúrják ki őt a paparazzik. Az ötletből később több alkalom is lett, Diana még London akkori legfelkapottabb melegbárjában is megfordult Freddie Mercury társaságában. Arról az esetről nem is beszélve, mikor transzvesztitának öltözve vett részt a Queen egyik koncertjén. 2. És a világ legőrültebb bulija A művészvilág leghírhedtebb és egyben legelvetemültebb partijának azt az 1978-as halloweenbulit tartják, amit Freddie Mercury egy New Orleans-i hotelben tartott. A buli később a "Saturday Night in Sodom" nevet kapta, talán a meztelen vagy domina szerkóban flangáló pincérek miatt. Vagy a szintén meztelenül birkózó modellek, transzszexuális hoszteszek és tömeges számra odarendelt apácának öltözött prostituáltak generálták ezt az elnevezést. De mindez semmi azokhoz a törpékhez képest, akiknek fejére az énekes kívánsága szerint ezüst tálcák lettek szíjazva, hogy aztán a vendégek onnan szippanthassák fel a legjobb minőségű kokaint. 3. Michael Jackson nem kért belőle Minden bizonnyal a galaxis legütősebb albuma lett volna, ha elkészül Michael Jackson és Freddie Mercury közös munkája, ám a két énekeslegenda nem bírta elviselni egymást. Bár elkezdték a közös stúdiózást, állítólag Freddie ki nem állhatta Michael lámáját, akit magával vitt az énekes akkoriban mindenhová, de sokkal közelebb áll az igazsághoz az a hír, mely szerint Michael Jackson visszamondta az egész együttműködést, mikor szembesült Freddie akkoriban fékezhetetlen drogfüggőségével. 4. Férfiak és nők között félúton A filmben meg sem említették, hogy Mercury sokáig viszonyt folytatott egy Barbara Valentin nevű színésznővel, mikor már rég felvállalta, hogy a férfiakhoz vonzódik. Barbara személyében mégis megértő társra talált, ám kapcsolatuk elég szabados volt. A színésznő egy interjúban elárulta, hogy egyszer az apartmanuk teraszán kihajolva találta az énekest, miközben a We Are The Championst énekelte néhány, az utcán álldogáló építőmunkásnak, majd a rögtönzött előadás után lekiabált, hogy menjen fel hozzá az, akinek a legnagyobb a büszkesége. 5. Féktelen költekezés Freddie minden értelemben habzsolta az életet, havi számlái is elképesztő magasságokba rúgtak. Imádta a drága műtárgyakat, a designer ruhákat, de ételekben, italokban és drogokban is adott a minőségre, rendszeresen nyittatott ki áruházakat, hogy zárás után vásárolgathasson. Bőkezűsége pedig mindenkire kiterjedt, aki vele tartott a bulikban, egy alkalommal az egész baráti társaságát Ibizára repítette, de az értékes ajándékokat is úgy szórta köztük, mint a cukrot. 6. Nem érdekelte az AIDS Freddie a 80-as évek elején nagyívben tett az AIDS -re, noha akkoriban már robbanásszerűen megnőtt a beteg száma, akik főleg a drogos- és meleg társadalom berkeiből kerültek ki. Az énekest volt, hogy faggatták is arról, hogy áll az AIDS-kérdéshez, akkoriban csak ennyi volt a válasza: 7. Yves Saint Laurent is megvolt neki? Néhány éve szivárgott ki egy aktkép Mercuryról, amit az ismert divattervező, Yves Saint Laurent készített. A kép eredetiségét azóta megerősítették, az viszont sosem derült ki, hogy hol, mikor, és miért találkozott a két férfi egymással, és miért is került le Freedieről a ruha. És ezt láttad már? 7 életrajzi film zenészlegendákról Amadeus (1984, Milos Forman) Hogy kerül a klasszikus zene lángelméje egy rocklistára? Hát úgy, hogy punk volt, énekelte Falco a Rock Me Amadeusban . Forman filmjét látva pedig azonnal elhisszük neki. Mozart (Tom Hulce remekbeszabott alakítása) tehetsége és zenéje a mindenekfelett álló Szépség, ez a csoda azonban egy vihogó, tekintélyt nem tisztelő és szexuálisan túlfűtött kamasz testébe lőn becsomagolva. Nem csoda, hogy a középszerű udvari zeneszerző, Antonio Salieri (F. Murray Abraham) majd szétrobban a gyűlölettől, s mindenáron el akarja veszejteni a természet eme ambivalens, sablonokba nem illeszthető teremtményét. A Peter Shaffer-műből forgatott féltékenységdráma sokadszori megnézésre is lenyűgöző élmény: végre egy film, ahol egységben áll a képiség, a mondanivaló, a színészi alakítás és az Oscar-díj. Igazi klasszikus. Sid és Nancy (1986, Alex Cox) Sid Vicious, a Sex Pistols basszusgitárosa 22 évesen herointúladagolásban vesztette életét, mindössze négy hónappal azután, hogy szerelmét, Nancy Spungent agyonszurkálva találták meg Vicious-szel közös hotelszobájukban. A basszerost rögtön a legfőbb gyanúsítottak közé sorolták, de máig nem sikerült megnyugtatóan tisztázni, volt-e valami szerepe a gyilkosságban. A kettejük lélekpusztító kapcsolatának, legutolsó napjainak szomorú históriáját megéneklő film naturalisztikus alapossággal mutatja be a hetvenes évek punk szubkultúráját, ezt a zavarba ejtő, erőszakban, italban és drogban ázó világot, Gary Oldman és Chloe Webb átütő alakítása pedig díjesőt érdemelt. Doors (1991, Oliver Stone) Jim Morrison, a rockzene szuggesztív, messianisztikus mágusa a 20. század egyik legimponálóbb és legrövidebb karrierjét futotta be. Az alakját övező mítosz máig eleven, 28 évesen bekövetkező halála tűpontosan illeszkedett végzettudattal teli, a gyertyát két végén égető életének végére. Oliver Stone finoman szólva zsenánt Doors-filmje méltán kritizálható, a főszereplő Val Kilmer alakításának hatásától azonban nehéz szabadulni. Igaz, hogy – vélhetően a rendezői instrukcióknak köszönhetően - a valóság helyett ő is a legendát meséli, mindezt azonban olyan kirobbanó erővel, hogy egyedül miatta még a kínosabb szekvenciákat (például a Light my Fire béna tévéfelvételét, vagy az erőltetetten hallucinogén vizualitást) is elviseljük. A nyughatatlan (2005, James Mangold) Johnny Cash viszontagságokkal teli életpályájáról viszont méltó celluloid-megemlékezés született. A 2003-ban elhunyt countryzenész életének - síron túli ajándékként - nagyívű tablót szenteltek, melyben ugyan a „hányatott gyerekkortól a csodás visszatérésig” megszokott szerkesztési elve érvényesül, az elegáns rendezés mégis elkerülte a sablonokat, és izgalmas, életteli alkotást tálalt fel a közönségnek. Az üdítően tehetséges Joaquin Phoenix felkérésével az alkotók nem is húzhattak volna szerencsésebben, de nem kisebbet alakít nála a feleségét, a szintén énekes June Cartert játszó Reese Witherspoon , aki a szerepért megkapta az Oscar-díjat. Control (2007, Anton Corbijn) Ian Curtis a Joy Division frontembereként írta be magát a zenetörténetbe. A banda karrierje épphogy beindult, amikor 1980-ban Curtis egy Werner Herzog-film és egy Iggy Pop-lemez bekebelezése után, néhány héttel amerikai turnéjuk előtt felakasztotta magát macclesfieldi lakásának konyhájában. Anton Corbijn világhírű fotós készített az énekesről költői szépségű játékfilmet, melyben az epilepsziával és súlyos depresszióval küzdő huszonéves – ugyanakkor egy megtört öregember hangján éneklő! - fiatalember szerepét a majdnem ismeretlen Sam Riley-re bízta. A színész mesterkéletlen alakítása hitelesen varázsolja vászonra az introvertált Curtis szorongásait: nem az ő hibája, hogy a miértek megválaszolásának kísérletével ez a gyönyörűen fényképezett mozi is adós maradt. I’m not there – Bob Dylan életei (2008, Todd Haynes) Bob Dylan hétszer. A rendező pontosan ennyi alteregót választott, hogy a rendkívül sokarcú zenészt minden oldaláról megmutassa nekünk. A Bob Dylan életei cseppet sem hasonlít a precíz mintadarabokra, talán a legérdekesebb filmnyelvi kísérlet, amit valaha életrajzi anyaghoz passzintottak. Annál is inkább, mert a sajátos szerkesztésen túl a doppelgangerek egyikének – Richard Gere, Christian Bale, Kris Kristofferson vagy Heath Ledger mellett - Haynes egy nőt választott (Cate Blanchett alakítja). No meg azért is kivétel, mert főhőse nagyon is életben van, így paradox módon ő a fehér holló a korán és/vagy tragikus körülmények között elhunyt sztárok lajstromán. Bohém rapszódia (2018, Bryan Singer) Freddie Mercury, a Queen énekese tavaly kapta meg a maga utolsó reflektorfényét. A párszi indiai származású énekes is az ellentmondásos zsenik sorát gyarapította: biszexualitása, kokainmámorba és orgiába fulladó partijai, de mindenekelőtt a mindenséget tetőtől talpig betöltő hangja olyan rendkívüli volt, amilyen tragikus a sorsa. Az AIDS vitte el 1991-ben, a végzetes fertőzésről azonban az utolsó napokig csak mendemondák keringtek, biztosat a szűk családi és baráti körön kívül senki nem tudott. A Bohém rapszódia az életrajzon derekasan szépít és idealizál, a kiváló érzékkel kiválasztott főszereplő azonban ezt a torzításoktól és csúsztatásoktól hemzsegő, konzervatív biopicot is szőröstül-bőröstül elviszi a hátán. Rami Malek az idei Oscar-befutó.
