Ez a nő 2 hét alatt 8 kg-ot fogyott ezzel a módszerrel - mutatjuk, hogyan csinálhatod utána!
Mondjuk is, hogy melyik az a 7 gyakorlat, amit ha beépítesz az edzésrutinjaid közé, bizony te is gyorsan észreveszed majd a változást.
„Eddz úgy, mint egy pasi és táplálkozz úgy, mint egy nyúl” – jellemezte Scarlett Johansson azt az időszakot, amikor a Fekete Özvegy szerepére készült (ami 2010 óta kábé folyamatosan tart, hiszen nyolc filmben játszotta el a szerepet). De az extrém fitneszéletmódnak is vannak hétköznapi vonásai, és ezek közül néhány abszolút elengedhetetlen. Összegyűjtöttünk néhány elemet szuperhősdiétákból és -edzéstervekből, amelyeket kezdők is beépíthetnek a mindennapjaikba.
Demi Lovato hosszú hónapok óta edz keményen és eszik egészségesen azért, hogy végre kirobbanó formában léphessen a színpadra. A sztár alakja már most is igazán nőies és csábos, amit a napokban egy fellépese során a rajongók is megcsodálhattak, köszönhetően a sztár extrém szettjeinek.
A rengeteg különböző tanács között sokszor nehéz kiigazodni, hiszen sokan nem veszik figyelembe, hogy ami általánosságban működik, az egyénenként eltérő hatást vált ki. Éppen ezért, ha kíváncsi vagy egy olyan edzéstervre, amit a csillagjegyed, azaz meghatározó személyiségjegyeid alapján alakítottak ki, olvass tovább! :)
Habár Beyoncé mindig is imádta hangoztatni, hogy houstoni lányként mennyire szereti a sülteket és a nehéz, zsíros ételeket, nemrég kipróbált egy 22 napos vegán diétát és elhatározta, hogy ennek az étrendnek a tanácsai szerint fog étkezni a jövőben. Tudd meg velünk, miért kellene Neked is elgondolkodnod a veganizmuson!
A mexikói gyökerekkel rendelkező kétgyermekes színésznő és üzletasszony nemcsak sikereire, hanem bombaformájára is büszke lehet. A fiatal anyuka a rengeteg sport mellett egy igazi tüzes, mexikói ételeket is tartalmazó diétával tartja meg tökéletes alakját, aminek részleteit most mi is elmondjuk Neked!
A Victoria's Secret egykori szupermodelljéből színésznővé avanzsált Rosie Huntington-Whiteley, akit jelenleg a Mad Max akciófilmeben láthatunk, tökéletes külsővel rendelkezik. Égig érő karcsú lábak, légies vonalak, nőies idomok, Rosie-nak mindez megadatott, de keményen meg is küzd azért, hogy formában maradjon, ami mostantól már Neked sem lehet gond, hiszen a modell megosztotta egy teljes edzéstervének videóját, így lehetőséged van ellesni a sztár kedvenc gyakorlatait!
Jennifer Lopez az élő bizonyítéka annak, hogy közel a 46-hoz, két gyermek után is lehetünk bombaformában, sőt mi több, nézhetünk ki klasszisokkal jobban, mint akár huszas éveinkben. És ami a legfontosabb, a bombaforma nem a nullás méretet jelenti, hiszen Hollywood első számú latinája büszkén hódít kerek idomaival, amit edzője Tracy Anderson sem kíván lefaragni. Tudd meg Te is, a szupersztár és edzője személyes tanácsait és hozd ki magadból a maximumot!