Ahogy még sosem láttad! Katalin hercegné extra rövid hajával Audrey Hepburn hasonmása lett

Forrás: Getty Images
2023. augusztus 30.
Szerző: Kálmán Zsófi

Szerinted melyik frizura illik a legjobban Katalin hercegnéhez?

Aki hosszú évek óra követi Katalin hercegnét, az jól tudja, hogy megjelenése jól kiszámítható, tűpontos, hibátlan és állandó. Bár nem zárkózik el az apró változtatásoktól, hiszen mind az öltözködésben, mind a sminkelésben, mind a frizurákban kipróbált már ezt-azt, ezek olyan apró átalakulások, amiket szinte alig szúr ki az ember.
Ha már a frizurájánál tartunk, Katalin hercegné imádja a hosszú tincseit, amik jellemzően finom hullámokban omlanak le vállára, ami pedig hajszínét illeti, egy időben hol a mézbarnával, hol egy kis világosbarna melírral kísérletezgetett, de rendszerint visszatér a klasszikus középbarnához, ami leginkább illik vonásaihoz. Ami minket illet, nem is változtatnánk rajta semmit, de persze néha jó eljátszani a gondolattal, hogy vajon milyen lenne vörösen, egy most trendi bob frizurával, vagy éppen pixie-vel. Nos, erre most a német InStyle meg is adta a választ, a szerkesztőség ugyanis a Midjourney-t hívta segítségül képzelgéséhez, a mesterséges ingteligencia segítségével pedig most úgy láthatjuk Katalin hercegét, ahogy eddig soha. Szerintünk az utolsó képen például tiszta Audrey Hepburn, és te mit gondolsz?

A fotókért kattints tovább az Insta-galériában!

Most pedig nézd meg galériánkban a hercegné legjobb szépségtrükkjeit!

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
Katalin hercegné 5+1 legfontosabb szépségszabálya, amit sosem szeg meg