Karácsonyi ajándék ötletek teaimádóknak

2019. december 12.
Szerző: InStyle

Lassan közeledik a karácsony, úton-útfélen karácsonyi dekorációba botlunk, és talán hamarosan mi is elkezdjük feldíszíteni a lakást a szeretet ünnepére. Viszont az ünnepi készülődéshez hozzátartozik az is, hogy kiválasszuk, megvásároljuk és becsomagoljuk a szeretteinknek szánt karácsonyi ajándékokat. Jellemzően nem is ezek a feladatok okozzák a gondot, hanem az ezt megelőző fejtörés, hogy mit adjunk ajándékba a családtagjainknak.

Hogyan döntsem el, hogy mit vegyek ajándékba?

Ha nem szeretnél nagyon mellélőni, a legjobb, ha az adott illető személyiségéhez próbálsz igazodni, amikor az ajándékokon töröd a fejed. Ha nagyon jól ismered, biztosan tudod, hogy mi a hobbija, mit szeret csinálni szabadidejében, vagy mire vágyik.

Sokszor előfordul, ha figyelünk év közben, hogy elejtenek a családtagjaink egy-egy megjegyzést, minek is örülnének igazán. Ezek a mondatok rendszerint nem figyelemfelkeltőek, ezért is kell résen lenni, ha olyat hallasz, hogy tetszik neki valami, vagy azt mondja, lehet, egyszer majd ő is vesz ilyet magának. Az ilyen elejtett megjegyzéseket érdemes jegyzetelni, hiszen Murphy törvénye szerint pont akkor nem fog eszünkbe jutni egy sem, amikor kellene.

Ha nagyon nincs ötleted, rá is kérdezhetsz, hogy mit szeretne, kutatások szerint ugyanis az ilyen ajándékoknak legalább annyira lehet örülni, mintha meglepetés lett volna. Viszont ha ragaszkodsz a meglepetéshez, mindenképp olyan dolgot válassz, ami illik az ajándékozott személyiségéhez. Ha csokiimádó, akkor csokoládé különlegességet, ha a sajtokért van oda, akkor sajt specialitásokat, ha pedig mindig gőzölög a kezében egy csésze forró tea, akkor a tea ajándékcsomag a nyerő ötlet.

Teát adni karácsonyra?

Ha van teaimádó rokonod, vagy esetleg te is az vagy, akkor nem lehet meglepetés a számodra, hogy a teázás szerelmesei általában mindent akarnak, ami a teázáshoz köthető. Ide lehet sorolni például egy csodaszép teáscsészét, jópofa vagy elegáns kanalakat, édesítőszer tartót, teás kancsót, keksztartót, de lazább stílusúak egy vicces teafilter formájú fülbevalót is imádni fognak. És akkor ott vannak még a különböző ízű és típusú teák és a különleges teaválogatások.

Mint láthatod, egy teakedvelő számára szinte végtelen az ötletek száma, így neked csak azt kell eldöntened, hogy mivel leped meg a tearajongó rokont. Aki szertartásszerűen és rendszeresen fogyaszt teát, biztos, hogy nagyon fog örülni, ha azt érzi, hogy direkt miatta kutattál fel egy különleges teaválogatást. A matcha teát méltán nevezik a teák királynőjének is, hiszen a legaprólékosabban és legnagyobb odafigyeléssel előállított teafajta. Egészségre gyakorolt hatása pedig egészen elképesztő, főleg a kiemelkedően magas antioxidáns tartalma miatt. Emellett gyönyörű szertartás is kapcsolódik hozzá, ami a lelkünket is átmelegíti.

Ha van teaimádó családtagod, és még nem tudod, hogy mit ajándékozz neki, lepd meg karácsonyra egy díszdobozos matcha tea karácsonyi ajándékcsomaggal, melyet az M Matcha állított össze a teázás szerelmesei számára.