Szépség
A Batman filmek sztárja sokat áldozott Down-szindrómás fiáért, ő pedig a világ legnagyobb ajándékát adta neki ezért
Julie Newmar nagyon sokára lett édesanya, ennek pedig nagy ára volt.
A csodálatos amerikai színésznő, táncosnő és énekesnő, Julie Newmar 1933 augusztusában született, tavaly nyáron ünnepelte kereken 90. születésnapját. Édesanyja, a svéd-francia származású Helen, híres divattervező volt, édesapja, Don pedig politikus. A kivételes szépségű Julie már az ötvenes években a kamera elé került, első szerepeiben táncolt, majd az évtized közepén kezdett színészkedni. Az átütő sikert a hatvanas évek hozta meg a számára, amikor megkapta Macskanő szerepét a Batman-sorozatban. Elképesztően dögös volt a jelmezében, világszerte minden nő olyan akart lenni, mint ő, a férfiak pedig titkon érte epekedtek. Később író, fehérnemű-kollekciót bemutató divattervező, majd ingatlanmogul lett belőle. Julie élete mesébe illő volt, úgy tűnt, a szakmai sikereknek soha nem lesz vége, azonban 1981-ben minden megváltozott.
Julie Newmar fia Down-szindrómával született
Julie Newmar sokáig nem talált rá az igaz szerelemre, több komoly csalódás után csak 1977-ben, 44 évesen ment férjez. Választottja a humorista Mort Sahl volt. A házaspár, különösen a színésznő nagyon vágyott egy gyermekre, azonban úgy tűnt, ez nem fog megadatni nekik. Négy évvel később, három fájdalmas vetélés után, 1981-ben fiuk született, aki a John Jewl Smith nevet kapta. A gyermek igazi csoda volt, Julie-val madarat lehetett volna fogatni. csak később derült ki, a kisbaba Down-szindrómás.
John akkor született, amikor már 48 éves is elmúltam, igazi utolsó pillanatos baba volt.
Árulta el a színésznő egy interjúban. A kisfiú sajnos hároméves korában meningitisz miatt elveszítette a hallását, ez tovább nehezítette édesanyja amúgy sem könnyű dolgát. Talán éppen emiatt történt, hogy a házaspár 1984-ben úgy határozott, elválnak. „A szülőknek sosem kéne úgy érezniük, hogy beteg gyerekük van” – nyilatkozta Julie, aki nagyon pozitívan fogta fel fia állapotát, mindig azt hangoztatta, sokat tanult tőle és a kapcsolatuk által.
John az, aki miatt az életem fantasztikus, egy áldás a számomra, neki köszönhetem, hogy már annyira sok nézőpontból képes vagyok a világot szemlélni. Hálás vagyok neki, amiért pontosan tudom és érzem, mi az a feltétel nélküli szeretet.
Mesélte fiáról 89 éves korában a színésznő, aki John állapota miatt a mai napig együtt él vele. A ma már negyvenes férfi egyébként csodás művész lett, festményeiből nemrég kiállítást is rendeztek.
Most pedig íme azok a hírességek, akik 40 felett váltak anyává!
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Hivatalos: Ezt tartják minden idők legszebb esküvői ruhájának - több tízezer szavazat érkezett!
Az emberek többsége szerint a hírességek esküvői ruhái közül ez a 10 darab az univerzum legszebbje. És te mit gondolsz?
Sokkoló tünetet észlelt: Miley Cyrus ezért adta fel a vegán táplálkozást
Miley Cyrus egészen különös magyarázatot adott arra, hogy 7 év után miért is döntött így.
7 sztár, aki teljesen átformálta arccsontját - És nem feltétlenül előnyére
Van, akinek teljesen megváltozott a kisugárzása.
6 egészséges szokás, melynek segítségével felgyorsíthatod az anyagcserédet 40 felett is
Az idő előrehaladtával az anyagcsere folyamatai lelassulnak, ennek köszönhetően szinte észrevétlenül kúsznak fel a felesleges kilók. Azonban elhoztunk néhány olyan, mindennapokba beépíthető szokást, melyek segítségével felgyorsíthatod az anyagcsere-működésedet, és megszabadulhatsz a plusz kilóktól. Mutatjuk is, melyek ezek!
4 egyszerű szokás, amit ha nem tartasz be, akkor a pillanatok alatt visszajönnek a leadott kilók
A szakértők szerint ezt a 4 egyszerű szokást kell beépítened a mindennapokba, hogy könnyedén elérhesd a vágyott nyári alakot!
„A sötét foltjaim elhalványultak” - Ez a francia szérum sokak szerint igazi csodaszer a pigmentfoltok ellen
A fogyasztók egy része meg van győződve arról, hogy ez a francia szérum a megoldás a legmakacsabb pigmentfoltokra.