Beauty evolution: avagy itt a bizonyíték, hogy Cindy Crawford szépsége az elmúlt több, mint 30 évben mit sem változott

Forrás: gettyimages.com
2020. szeptember 6.
Szerző: Ujvári Viki

Cindy Crawford egy olyan külcsínre épülő világban tudott igazi nagybetűs nő maradni, ahol a plasztikai sebészhez úgy járnak az emberek, mint mások a postára. Az egykori modell nem kért az átalakító műtétek fájdalmából, inkább méltósággal állt elébe az idő múlásának és milyen jól tette.

Cindy Crawford bár már 56 éves, még most is nyugodt szívvel letagadna jó 10 évet a korából, csak tudnánk hogy csinálja?! Most szépségének oltárán áldozva, egy kis időutazásra invitálunk.

1988-at írunk, a babaarcú Cindy ekkor már a szupermodellek elit körét erősítette. A divatházak kapkodtak érte, és egyre több neves magazin környékezte meg egy címlapfotó reményében.

forrás: Getty Images
Anyajegye hamar védjegyévé vált.

1990-ben a húszas éveket idéző lágy, hullámos fürtök és vörös rúzs csalóka, hiszen még itt is csak mindössze 24 éves volt.

forrás: Getty Images
Fiatal kora ellenére már maga mögött tudhatja a divattörténelem egyik leghíresebb címlapját.

1993: a '90-es években annyira népszerű barna szájkontúr is jól állt neki.

forrás: Getty Images
Ekkor már Richard Gere felesége volt.

1996: hajlakk reklámként is megállná a helyét ez a fotó.

forrás: Getty Images
Érdemes egy pillantást vetni a szájfényre.

1998: fürtökkel is csodaszép és ki mondaná meg, hogy itt már 32 éves?!

forrás: Getty Images
Ebben az évben ment hozzá jelenlegi férjéhez, Rande Gerberhez.

Még több beauty képért kattints tovább!

Nézd meg a galériánkat - 11 kép
Beauty evolúció: Cindy Crawford