Nem Sofia Vergara az első! Még 10 híres nő, aki őszintén beszélt arról, hogy nem akar gyereket

Forrás: Taylor Hill/WireImage/Getty Images
2024. február 9.
Szerző: Ujvári Viki

Sofia Vergara most először beszélt arról, hogy házassága azért ment tönkre, mert nem akart gyereket!

2023 júliusában rajongók millióit sokkolta azon tény, hogy hét év házasság után Sofia Vergara és Joe Manganiello útjai végleg elválnak. Az egykori szerelmesek akkoriban nem nagyon osztotta meg a nyilvánossággal szakításuk okát, ám most ennyi idő elteltével a színésznő úgy döntött, hogy ideje pontot tenni a találgatások végére.

Az 51 éves kolumbiai sztár egy interjúban kifejtette, hogy a 47 éves Manganiello és az ő családba vetett elképzelései egészen eltértek egymástól, ugyanis ő már nem akart gyereket: „A házasságom véget ért, mert a férjem fiatalabb volt nálam; ő gyereket akart, én pedig nem szerettem volna idős anyuka lenni” - mondta. Sofia Vergara azt is elárulta, hogy úgy érzi, az ő korában nem lenne „tisztességes a babával szemben”, ha gyereket vállalna. Elárulta, hogy inkább a jövőre koncentrál: „19 éves voltam, amikor megszületett a fiam, aki most 32 éves, és készen állok arra, hogy nagymama legyek, nem pedig anya”. Természetesen nyitott egy új kapcsolatra is, de mint mondja: „Ha jön a szerelem, akkor saját gyermekeivel kell jönnie. Lassan a változó korba lépek; ez a dolgok természetes menete. Amikor a fiam apa lesz, hozza csak hozzám egy időre a babát, aztán, amikor visszaadom neki, élem tovább a saját életemet”. A színésznő egyébként 18 évesen ment hozzá középiskolai szerelméhez, Joe Gonzalezhez és 1991. szeptember 16-án született meg egyetlen gyermekük, Manolo. Sajnos nászuk nem volt hosszú életű és 1993-ban hivatalos keretek között is búcsút intettek egymásnak. Sofia Vergarának bár megadatott az anyaság öröme, ő csupán csak nem szeretett volna az ötödik iksz utána másodszor is anyává válni, ám vannak olyanok, akik sose érezték úgy, hogy gyereket szeretnének, és nem féltek beszélni errő!

Következzen 10 híres nő, aki őszintén vállalták mindig is, hogy nem szeretnének gyereket!

Nézd meg a galériánkat - 10 kép
10 híres nő, aki őszintén vallott arról, hogy miért nem szeretne gyereket

Az éremnek persze két oldala van, és míg Sofia Vergara nem érezte magáénak azt, hogy az ötödik iksz felett ismét bevállaljon egy második gyereket, addig mások úgy gondolták, hogy közel az 50-hez sem lehet a kor akadály!

Nézd meg a galériánkat - 13 kép
Híres nők, akik 50 körül vágtak bele az anyaságba