Utazz velünk a múltba! Ilyen volt a Grammy-gála 10 évvel ezelőtt

Forrás: Kevin Mazur/WireImage/Getty Images
2024. február 6.
Szerző: Ujvári Viki

2014-ben még egészen más zenei stílusok hódítottak, és már szinte el is felejtettük, hogy milyen szuper produkciókat dobtak össze a sztárok a színpadon.

Hazai idő szerint idén február 5-én rendezték meg a 66. Grammy-gálát a Los Angeles-i Crypto.com Arenában. Az esemény pedig a hagyományos módon nemcsak szuper produkciókat és méltán megérdemelt díjakat hozott, hanem emlékezetes vörös szőnyeges bevonulásokat és szalagcímekre kívánkozó celebtalálkozásokat is.

Nos, úgy gondoltuk, hogy mivel múltidézésből sosem elég, így utánajárunk annak, hogy miként is zajlott a Grammy-gála 10 évvel ezelőtt, és éppen milyen történetek színesítették az amúgy sem unalmas ceremóniát, aminek egy évtizeddel ezelőtt a műsorvezetője LL Cool J volt. 2014-ben egyébként Az év felvétele a Daft Punk, Pharrell Williams és Nile Rodgers közös munkája, a Get Lucky lett, Az év dala díját Lorde ma már klasszikusnak számító nótája a Royals kapta, a Legjobb új előadó elismerésnek Macklemore & Ryan Lewis örülhetett, az Az év albuma pedig a Random Access Memories volt a Daft Punktól. Na de nem is megyünk bele a 2014-ben díjazottak teljes listájába inkább nyitjuk is az emlékkönyvet!

Kattints tovább és mutatjuk, hogy milyen volt a 2014-es Grammy-gála!

Nézd meg a galériánkat - 10 kép
A legemlékezetesebb pillanatok a 10 évvel ezelőtti, 2014-es Grammy-gáláról

A múlt elfeledett pillanatai után pedig következzen a jelen! Kattints tovább és nézd meg a 66. Grammy legemlékezetesebb szettjeit!

Nézd meg a galériánkat - 21 kép
Íme, a legszebb szettek a 66. Grammy-gála vörös szőnyegéről