„Sokáig nem kellettem senkinek" – Exkluzív interjú Gera Marinával

Forrás: Ajkai Dávid/InStyle
2019. december 21.
Szerző: Mádai Vivien/InStyle

Az első Emmy-díjas magyar színésznővel Mádai Vivien készített exkluzív interjút az InStyle számára!

November 25-én Nemzetközi Emmy-díjat kaptál New Yorkban. De hol volt eddig Gera Marina?
Nagyon ambivalensek ezzel kapcsolatban az érzéseim, mert amikor erről beszélek, tudom, hogy ez a kérdés egyrészről elismerés azért, amit most elértem, más szempontból meg az is igaz – és jogos –, hogy 35 éves vagyok és ez az első filmfőszerepem. Kétéves korom óta tudom, hogy színésznő szeretnék lenni, mindent erre tettem fel. 5 évesen voltam először színpadon a Szegedi Nemzeti Színházban, és az a típusú nagyon idegesítő gyerek voltam, akiről mindenki tudta, hogy színésznő akar lenni, de nem az a királylányfajta, hanem inkább az élsportoló. Maximalista, aki már idejekorán megtanult olvasni, hogy a regényekből kiszedje azokat a női karaktereket, akiket megformálna.


Ez sikerült is, mert számtalan színházi szerep van a hátad mögött, mindamellett, hogy most főként az Örök tél miatt figyel rád a világ.
Hozzátartozik az igazsághoz, hogy mostanában a színházi múltamat „le szoktam tagadni”, és azt mondom, hogy inkább filmes vagyok, mert a szívem mélyén mindig erre vágytam.


Ezt ennyire kategorikusan ki tudtad jelenteni?
Igen, inkább a film, de mivel itthon nagyon pici a piac, csoda, ha egyáltalán behívnak egy castingra. Ha „véletlenül” eléred, hogy ismerjen a szakma, és még kedvelnek is, de nincs olyan karakter, aki rád illene, akkor nem fognak hívni. Vagy van olyan is, hogy egy adott szerepet te is eljátszhatnál, de senkinek nem jutsz eszébe, nem gondolkodnak benned. Velem általában ez volt.


Sok ilyen visszautasításod volt, mielőtt megtaláltad az utad?
Ezek tulajdonképpen nem is visszautasítások, ez még rosszabb, ez az, hogy nem hívnak. Egy castingra sosem jelentkezel, hanem megtalálnak. Nem az utcán, hanem úgy, hogy hallanak rólad a szakmában. Na, engem évekig nem hívtak egyetlenegy castingra sem, ami azért volt fura, mert az egyetem után alternatívabb vonalon indultam el, és akkor azt gondoltam, a filmezés ezután adja majd magát. Ha belegondolok, ez azért is furcsa, mert a filmes szakma szeme előtt voltam ezekkel a darabokkal, és sokáig mégsem kellettem senkinek.

Ilyenkor az ember keresi az okokat? Volt magaddal kapcsolatban bármiféle kérdőjel?
Én felépítettem magamban egy világot, és hála istennek nem az irigykedés útján indultam el, hogy miért ő, és miért nem én. Mindig abban reménykedtem, hogy egyszer eljön majd az én időm. Kicsit szomorú voltam, voltak nehezebb időszakaim, és azt gondoltam magamról, hogy oké, akkor én nem vagyok menő, és ezt el kell fogadnom. Direkt ezt a szót használom. Persze közben a színházban voltak sikereim, és az igaz, hogy nagyon örültem annak, hogy van munkám, és abból élhetek, amit szeretek csinálni.


Szerinted min múlik, hogy egy színésznő menő vagy sem?
Mindig azt gondoltam, hogy nekem ilyen bölcsészfizimiskám van, amire kevésbé illik a menő szó, és ha például interjút készítenek velem, akkor nagyon megrágom a szavakat. De ez leginkább amiatt van, hogy egyáltalán nem vagyok ehhez hozzászokva, és ilyenkor próbálom a kérdéseket nagyon komolyan venni, és az újságíró arcára van írva, hogy na jó, inkább haladjunk tovább. És az is igaz, hogy sosem szerepeltem még ilyen magazinban, ez az első magazinos interjúm, és nagyon boldog vagyok.

Nézd meg a galériánkat - 4 kép
Gera Marina szenzációs divatfotói

Olvasd tovább Mádai Vivien exkluzív interjúját Gera Marinával az InStyle téli lapszámában! Az ünnepi bekuckózáshoz nélkülözhetetlen!