Tudtad? A családját is meglepte, hogy George Michael a kómája után mennyire megváltozott

Forrás: Getty Images
2022. november 26.
Szerző: Ujvári Viki

George Michael szerencsére csak pár napig maradt ebben a fura "állapotban".

A 2016-ban elhunyt George Michael 2011 decemberében egy életveszélyes tüdőgyulladás következtében heteken át kómában volt. A család, a barátok és a rajongók végig bíztak abban, hogy az énekes minél hamarabb felébred, ám azt talán ők sem gondolták volna, hogy a sztárt ennyire megváltoztatja majd ez a tudattalan állapot.

Az Észak-Londonból származó George Michael ugyanis öt hosszú kómában töltött hét után egy egészen más akcentussal ébredt. A korábban kifinomult angollal beszélő énekes, hirtelen tökéletesen kezdte el használni a Délnyugat-Angliában található, West Country területére jellemző kicsit vidékies, sokak számára néha érthetetlen kiejtést.

A kétszeres Grammy-díjas görög származású brit énekes ugyanis idegen akcentus szindrómában szenvedett, ami a kisebb fej- vagy agyi sérülések esetében nagyon ritkán előfordulhat. George Michaelt persze nem lepte meg a dolog. A betegsége előtt sokszor nézte a BBC Nighty Night című szitkomját, melynek cselekményszálait minden este a sorozatban hallható akcentust utánozva beszélte meg egy barátjával, így amikor magához tért, pont ez a tévéműsor járt a fejében és minden bizonnyal ez lehetett a kis változás oka. Szerencsére két nappal később elmúltak a tűnetek és az orvosok legnagyobb örömére ismét a megszokott stílusban kommunikált tovább.

Az énekes később egy rádióinterjúban egy vicces kis részletet is elárult az ébredéséről. Miszerint...

Amikor felébredtem azonnal megkérdezték, hogy „Tudod azt, hogy ki vagy?” - amire annyit mondtam, hogy „A világ ura?!”

- emlékezett vissza a néhai énekes kórházi napjaira.
forrás: Getty Images

És ezt láttad már?

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
Híres emberek, akiknek krónikus betegsége van