Nem hiába imádjuk! George Clooney romantikus dolgot tett Amalért a vörös szőnyegen

Forrás: Dave Benett/gettyimages
2023. december 4.
Szerző: JOY

A 2023-as év rengeteg sztárpár szerelmének hozta el a véget, ám ez George és Amal Clooney kapcsolatára szerencsére nem volt igaz.

A sztárpár már a kezdetek óta óriási harmóniában él, amely egyrészt annak köszönhető, hogy nem élik az életüket a nyilvánosság előtt, hiszen távol, Hollywood nyüzsgő és fotósokkal teli közegétől vásároltak maguknak otthont, illetve számukra a kikapcsolódás és a szórakozás is egymás társaságában esik a legjobban.

Ez most sem volt másképp, hiszen vasárnap, a színész legújabb, a The Boys in the Boat című filmjének premierjére is együtt érkeztek Londonba. A film különlegessége, hogy George-ot most nem színészként láthatjuk benne, hanem rendezőként jegyzik, így még a szokásosnál is jobban izgult, hogy minden a legnagyobb rendben menjen a premieren.

forrás: Dave Benett/gettyimages
Romantikus jelenet a filmpremieren: George Clooney tartja feleségének az esernyőt, hogy az meg ne ázzon.

Arra azonban még ő sem számított, hogy elered az eső az interjú kellős közepén. Clooney ahelyett, hogy kétségbe esett volna, szerzett egy esernyőt és egyből feleségéhez sietett, hogy az egy pillanatra se ázzon el a nem várt eső miatt. Amal egyébként most is lenyűgöző ruhát választott férje nagy napjára. Egy bársony anyagból készült, fekete estélyire esett a választása, amelyet egy egyszerű magas sarkúval és vörös rúzzsal egészített ki.

Mindenki egy mosollyal jutalmazta a sztárt édes tette miatt, hiszen ezekből az apróságokból is látszódik, mennyire óvja és szereti feleségét a mai napig. Házasságuk idestova 10 éve tart, és szemmel láthatóan egy cseppet sem koptak az érzelmeik egymás iránt.

Ezeket a gondolatokat mindenkinek el kell olvasnia:

Nézd meg a galériánkat - 11 kép
George Clooney 11 legromantikusabb mondata Amal Clooney-ról, amibe még a mi szívünk is belesajdul

Ők bizony ebben hisznek:

Nézd meg a galériánkat - 5 kép
Híres sztárpárok, akik szerint a boldog házasság egyik titka: a külön fürdőszoba

A JOY magazin írása.